1. RÉSZ
GYÖNGYKISASSZONY
Holdfényben mikor már a csillagok világítanak, lemenőben a nap,
Gyöngykisasszony előjön, s táncol, szórakozik aznap.
Úgy gondolja, mindenki alszik, csak hogy egy eltévedt kisfiú meglátja, meglesi.
Gyöngyházfényű kagylóháza az eltévedt kisfiút teljesen elbűvöli, ámulatba ejti.
Csillag varázspálcájával szivárványt varázsol az égre, háromszor mondogatva:
– Hipp és hopp, a játékboltban legyek végre.
Ennek hallatára láss csodát, Gyöngykisasszony a játékboltban találja magát.
Nagyon tetszik neki, amit ott lát, s végre kijátszhatja magát.
A játékba bele feledkezik, nem érzi, az idő gyorsan múlik-telik.
Ekkor jön a kisfiú, aki őt figyelmezteti:
– Szia, nem kellene már haza menni?
Gyöngykisasszony rápillant a kisfiúra, a fiú rákérdez – holnap is eljön, megteszi?
– Igen, ígérem, várj reám a parton délen.
– Ott leszek, mert én érted most már mindent megteszek.
Így tudott haza menni, a tenger fenekén gyöngyházfényű kagylójában éjfél előtt lepihenni.
2. RÉSZ
GYÖNGYHALÁSZOK
Gyöngyhalászok kis bárkájukkal az Óceánon igazgyöngy után kutatnak,
abban reménykednek, bíznak, hogy ez nem csak remény s álom, hozzá is juthatnak.
Hónapokat töltenek így el, harcolva az Óceánnal, viharral, széllel.
Míg egy nap felcsillan a remény sugara, különleges napra virradva.
Gyönyörűen tiszta az égbolt, szikrázóan süt a nap,
mintha azt üzenné, amit keresel megleled-e nap!
– Le is merülök az Óceán fenekére, s a felénél már látom,
ott van az én keresett igaz gyöngyöm, valóság ez, s nem álom.
Békésen alszik, várja, hogy felhozzam s szépségét megmutassam.
Fel is hozom, megtisztítom, polcomra kiteszem,
így lesz nekem igaz kincsem, fénylő drága ékszerem.
3. rész
GYÖNGYHERCEGNŐ
Hosszú éveken át, a gyöngyhalász csak nézi egyetlen igaz gyöngyét, az ő drága kincsét.
Már sem étele, sem itala, tűzifája is elfogyott,
a tüdején a tüdővész hagyott nagyon nagy foltot.
Arra jár az ékszerkereskedő, aki hozzá bekopog, a gyöngyöt látván így szól hozzá:
– Halász megveszem az igaz gyöngyöd. Szép gyűrű formájában, boltomba kiteszem.
Oda kell, hogy adja, hiszen sem étele sem itala,
csak a szegénységtől roskadozó kis otthona.
Az ékszerész olyan boldog, hogy hamar hozzá is lát,
és az igazgyöngy karmos foglalatban rabul ejtve találja magát.
Közben a kis fiúból felnőtt férfi lett,
ki éppen arájának gyűrűt keresett.
Az ékszerész remek munkáját a kirakatba kiteszi,
és bízik benne, hamarosan valaki meg is veszi.
A fiú épp arra járt,
s gondolatát Gyöngykisasszony járta át.
Láss csodát, a fiú túloldalról éppen oda lát.
Gyorsan át szalad, megveszi a gyűrűt, meglátja a gyöngy fényében Gyöngykisasszony arcát,
siet vele az Óceánhoz, és vissza dobja a vízbe.
Egy darabig még ott marad,
s azután szomorúan hátra fordul, elhalad.
Ekkor az Óceán nagy hullámokat csapva,
Gyöngykisasszony haza tértét ünnepelve,
nagy habos hullámokat a fiú vállára vetve,
ki hátra néz, és vele szemben csodálatos Gyöngyhercegnő lép ki a vízből, hozzá futva-sietve.
A Gyöngykisasszonyból, szépséges hercegnő lett, aki az Óceánból kilépve varázslatos igazgyöngy gyűrűt nyújt át a fiúnak, boldogság, és barátságul emlékbe.
Volt nagy öröm, és boldogság,
hiszen a Gyöngyhercegnőnek véget ért a fogság,
a fiúnak varázslatosan szép gyűrűje lett,
és a menyegzőt megtartva, most már nem arája, felesége lett.
