Varga Julianna: Gyöngyhercegnő 1. rész.

1. RÉSZ

GYÖNGYKISASSZONY

Holdfényben mikor már a csillagok világítanak, lemenőben a nap,

Gyöngykisasszony előjön, s táncol, szórakozik aznap.

Úgy gondolja, mindenki alszik, csak hogy egy eltévedt kisfiú meglátja, meglesi.

Gyöngyházfényű kagylóháza az eltévedt kisfiút teljesen elbűvöli, ámulatba ejti.

Csillag varázspálcájával szivárványt varázsol az égre, háromszor mondogatva:

  • – Hipp és hopp, a játékboltban legyek végre.

Ennek hallatára láss csodát, Gyöngykisasszony a játékboltban találja magát.

Nagyon tetszik neki, amit ott lát, s végre kijátszhatja magát.

A játékba bele feledkezik, nem érzi, az idő gyorsan múlik-telik.

Ekkor jön a kisfiú, aki őt figyelmezteti:

  •  – Szia, nem kellene már haza menni?

Gyöngykisasszony rápillant a kisfiúra, a fiú rákérdez – holnap is eljön, megteszi?

  •  – Igen, ígérem, várj reám a parton délen.
  •  – Ott leszek, mert én érted most már mindent megteszek.

Így tudott haza menni, a tenger fenekén gyöngyházfényű kagylójában éjfél előtt lepihenni.

2. RÉSZ

 GYÖNGYHALÁSZOK

Gyöngyhalászok kis bárkájukkal az Óceánon igazgyöngy után kutatnak,

abban reménykednek, bíznak, hogy ez nem csak remény s álom, hozzá is juthatnak.

Hónapokat töltenek így el, harcolva az Óceánnal, viharral, széllel.

Míg egy nap felcsillan a remény sugara, különleges napra virradva.

Gyönyörűen tiszta az égbolt, szikrázóan süt a nap,

mintha azt üzenné, amit keresel megleled-e nap!

  •  – Le is merülök az Óceán fenekére, s a felénél már látom,

ott van az én keresett igaz gyöngyöm, valóság ez, s nem álom.

Békésen alszik, várja, hogy felhozzam s szépségét megmutassam.

Fel is hozom, megtisztítom, polcomra kiteszem,

így lesz nekem igaz kincsem, fénylő drága ékszerem.

3. rész

GYÖNGYHERCEGNŐ

Hosszú éveken át, a gyöngyhalász csak nézi egyetlen igaz gyöngyét, az ő drága kincsét.

Már sem étele, sem itala, tűzifája is elfogyott,

a tüdején a tüdővész hagyott nagyon nagy foltot.

Arra jár az ékszerkereskedő, aki hozzá bekopog, a gyöngyöt látván így szól hozzá:

  •  – Halász megveszem az igaz gyöngyöd. Szép gyűrű formájában, boltomba kiteszem.

Oda kell, hogy adja, hiszen sem étele sem itala,

csak a szegénységtől roskadozó kis otthona.

Az ékszerész olyan boldog, hogy hamar hozzá is lát,

és az igazgyöngy karmos foglalatban rabul ejtve találja magát.

Közben a kis fiúból felnőtt férfi lett,

ki éppen arájának gyűrűt keresett.

Az ékszerész remek munkáját a kirakatba kiteszi,

és bízik benne, hamarosan valaki meg is veszi.

A fiú épp arra járt,

s gondolatát Gyöngykisasszony járta át.

Láss csodát, a fiú túloldalról éppen oda lát.

Gyorsan át szalad, megveszi a gyűrűt, meglátja a gyöngy fényében Gyöngykisasszony arcát,

siet vele az Óceánhoz, és vissza dobja a vízbe.

Egy darabig még ott marad,

s azután szomorúan hátra fordul, elhalad.

Ekkor az Óceán nagy hullámokat csapva,

Gyöngykisasszony haza tértét ünnepelve,

nagy habos hullámokat a fiú vállára vetve,

ki hátra néz, és vele szemben csodálatos Gyöngyhercegnő lép ki a vízből, hozzá futva-sietve.

A Gyöngykisasszonyból, szépséges hercegnő lett, aki az Óceánból kilépve varázslatos igazgyöngy gyűrűt nyújt át a fiúnak, boldogság, és barátságul emlékbe.

Volt nagy öröm, és boldogság,

hiszen a Gyöngyhercegnőnek véget ért a fogság,

a fiúnak varázslatosan szép gyűrűje lett,

és a menyegzőt meg tartva, most már nem arája, felesége lett.

VÉGE