Hechlovszky Krisztina: Regina

Hol volt, hol nem volt, valahol a nagyvilágban, annak is egy kis sarkában, volt egy ország. Ennek az országnak, volt egy nagyon öreg királya. Ez a király, mivel érezte, hogy nagyon elfáradt már a kormányzásban, egy napon magához hívatta egyetlen fiát, és így szólt hozzá:

– Fiam! Itt az idő, hogy átvedd tőlem a koronát, és bölcs királya legyél az országnak!

– Édesapám! Fiatal vagyok én még királynak! Szeretnék még szabadon kószálni a világban! Oly keveset szórakoztam még!- felelte a herceg.

– Ugyan fiam! Egész nap csak lustálkodsz! A vadászaton kívül, semmi más nem érdekel! Milyen király lesz így belőled!- csóválta fejét az öreg király.

– Édesapám! Én nem akarok király lenni!- felelt a fiú, és magára hagyta az apját.

Az öreg király, teljesen elkeseredett. Összehívta hát az ország bölcseit, hogy tanácsot kérjen tőlük. A bölcsek, három napig tanakodtak a dolgon, míg végül egyikük a király elé állt.

– Uram-királyom! Meg hánytuk-vetettük a dolgot, és arra jutottunk, hogy egyetlen fiad, csak úgy fog megkomolyodni, ha feleségül vesz egy rátermett királykisasszonyt.

– Igazatok van! – vidult fel a király, és kihirdette, hogy az ifjú herceg, feleséget keres.

Ettől a pillanattól kezdve, a palota élete, teljesen felbolydult. Özönleni kezdtek a szomszédos országok királykisasszonyai, hercegnői. Egyik szebb volt, mint a másik, egyik gazdagabb volt, mint a másik, de a királyfinak egyiken sem akadt meg a szeme. Kérlelni kezdte, hát az apját, hogy ne kelljen megnősülnie, jó ő így, ahogy van, egyedül. Ám az apja hajthatatlan volt.

A királyság egyik legtávolabbi csücskében, élt egy szegény ember. Ennek a szegény embernek, nem volt egyebe, csak egy csúnyácska leánya. Ezt a lányt, Reginának hívták. Egész álló nap, csak a házban gubbasztott, és szomorkodott, mivel mindenki gúnyolta a külseje miatt. A lány alacsony volt, és púpos, mindkét szemére kancsalított, ráadásul szőke haja úgy ült a fején, mint egy szénakupac. Bizony szomorú is volt a lánya miatt a szegény ember. A falu összes lányának volt már kérője, csak az ő kislánya nem kellett senkinek.

– Jaj édes lányom! Megöregedtem! Egyetlen aggodalmam, hogy mi lesz veled, ha én meghalok! Ki viseli majd a gondodat!

– El leszek én egyedül is édesapám! Egy csöppet se aggódjon miattam!- felelt a lány dacosan.                De az apja, nem nyugodott bele ebbe a dologba. Végigjárta a környező falvakat, hogy kérőt találjon egyetlen gyermekének.

Egyik nap, Regina a patak partján ücsörgött, amikor meghallotta, hogy a királyfi feleséget keres. Belenézett a patak vízébe, és nagyot sóhajtott:

– Bárcsak én is szép lennék! Akkor biztosan engem választana a herceg feleségnek! De, mivel ilyen csúnya vagyok, nem kellek senkinek, és magányos maradok örök életemre!- Ahogy ezt kimondta, potyogni kezdtek a könnyei, egyenesen a patak vízébe.

Odalenn a patak mélyén, élt egy tündér. Éppen hosszú haját fésülgette, amikor ráhullott Regina egyik könnycseppje. Kíváncsi lett mi történt odafönn, ezért felúszott a felszínre, ahol meglátta a zokogó lányt.

– Miért sírsz?- szólította meg a tündér.

– Hát, te ki vagy?- kérdezte Regina megszeppenve.

– Én vagyok a patak tündére! Miért sírsz?

– Mert csúnya vagyok!

– És az olyan nagy baj?

– Igen, mivel így nem találok magamnak férjet!

– És, milyen férjet szeretnél?

– A herceget szeretném! Ő olyan gazdag, és jóképű!- törölte meg szemét a lány.

– És szereted?

– Azt nem tudom, hiszen még sohasem találkoztunk!

– Lehet, hogy ha ismerne, így is feleségül venne!

– Az lehetetlen! A hercegek, csak a nagyon szép lányokat vehetik feleségül!

– Hát jó! Ha akarod, széppé varázsolhatlak!

– Igazán?

– Igen! De ennek a varázslatnak, van egy hibája! Abban a pillanatban, ahogy kimondod a boldogító igent, vissza fogsz változni olyanná, amilyen most vagy!

– Nem baj! Így is vállalom! Legalább egyszer megtudom, hogy milyen is szépnek lenni!

A tündér erre bólintott egyet, majd lebukott a mélybe. Kitépett pár hínárt, elkapott egy ezüstpikkelyes halat, majd visszatért a lányhoz. A hínárt a fejére tette, mire az, gyönyörű aranyhajjá változott. Letépett egy tavirózsát, és Regina arcára tette. Ettől rögvest elmúlt a kancsalsága, és rózsás lett az arca. Ezután, megfogta a halat, és kitépett belőle tíz darab pikkely, ezeket, a lány szegényes gúnyájára dobta, amitől az átváltozott ezüst ruhává.

Regina, belenézett a patak vízébe, és nem hitt a szemének. Egy gyönyörű lány nézett vissza rá.

– Ez valóban, én vagyok?- kérdezte, miközben az arcát tapogatta.

– Igen! De ne feledd, hogy abban a pillanatban, ahogy kimondod a boldogító igent, vissza fogsz változni.

– Köszönöm!- nézett Regina a tündér felé, de annak már nyoma sem volt, úgy ellepték a patak habjai.

A lány, egy darabig még bámulta magát a vízben, majd gondolt egyet, és úgy ahogy volt, mezítláb szaladni kezdett a palota felé. Amint odaért megállt, és lihegve körülnézett. Még soha életében nem látott ilyen pompát. Tátva is maradt a szája a csodálkozástól, még azt sem vette észre, hogy valaki mellé lépett. Már csak akkor ocsúdott fel, amikor a férfi megszólította:

– Ki vagy te szép leány?

– Én…- hebegte Regina, ugyanis nem más, mint a herceg állt előtte.

– Nem is kell válaszolnod!- nevetett a fiú,- A szobám ablakából figyeltelek, és rögtön tudtam, hogy egy ilyen gyönyörű hölgy, csak királykisasszony lehet!

– Én nem…- próbált a lány újra megszólalni, de nem tudta, mit is mondhatna, ezért inkább elhallgatott.

– Nem érdekel, ki vagy! Csak egyetlen dologra válaszolj nekem! Akarsz-e a feleségem lenni?

– Igen!- rebegte Regina. Nem is tudott volna egyebet kinyögni, annyira megörült a szerencséjének.

Most bolydult fel csak igazán a kastély. Szolgák hada sürgölődött, hogy mire a több ezer vendég megérkezik, minden rendben legyen. Az öreg király, szinte úszott a boldogságban. Már előre látta, hogy gyönyörű menye, micsoda szép unokákkal fogja megajándékozni.

Aztán elérkezett a nagy nap. A herceg és Regina, ott álltak a pap előtt, hogy örökre összekössék az életüket. Igen ám, de elérkezett az a pillanat is, amikor a lánynak ki kellett mondania a boldogító igent.

A templomban, szinte érezhető volt a feszültség, miközben a násznép a menyasszony válaszára várt. Regina lassan körülnézett, majd halkan, szinte suttogva kimondta az igent. Abban a pillanatban, hűs szellő futott végig a padok között, és a tömeg felmordult. A menyasszony hátára púp nőtt, és mind két szeme visszakancsalodott. Arany haja lehullott, és alatta nem maradt más, csak egy szénaboglya. Ezüst ruhája eltűnt, helyén csak tíz darab halpikkely csillogott.

– Ki ez a boszorkány?- kiáltott a herceg, és undorodva hátrahőkölt.

– Én vagyok az Regina, a feleséged! Már kimondtuk az igent, és örökre együtt kell maradnunk!- felelt a lány.

– Az nem lehet!- sápadt el a herceg,- Én, egy gyönyörű lányt vettem el! Engem becsaptak!

– Márpedig, én a feleséged vagyok!- zokogott a lány.

– Rendben van! A feleségem vagy! De a mai naptól kezdve, az istállóban fogsz lakni, és soha többet ne kerülj a szemem elé!- kiáltott a herceg, és kiszaladt a templomból.

Regina, megvető pillantások közepette, sírva ment ki a templomból, egyenesen az istállóba, annak is a legmélyebb zugába. Hosszú-hosszú ideig nem is bújt elő onnan.

Az évek szálltak, és már az egész ország elfelejtette a herceg csúnya feleségét, amikor az öreg király meghalt. A fia lett a király, de az országgal, és a benne élő emberekkel nemigen törődött. Egész álló nap csak henyélt, éjszakánként pedig mulatozott. A csodaszép ország egyre szegényebb, és boldogtalanabb lett.

Ebben az időben történt, hogy új lovászlegény érkezett a palotába. Szorgos, szegény fiú volt, akit úgy hívtak, hogy Péter. Egyik nap, miközben a lovakat kefélte, sírást hallott az valamelyik sarokból. Közelebb lépett, de csak egy rongykupacot látott.

– Ki vagy te?- kérdezte Péter kíváncsian.

– Én vagyok a királyné!- felelte Regina a rongyok alól.

– Ha te vagy a királyné, akkor mit keresel az istállóban?- nevetett a fiú.

– Száműztek a palotából, mert csúnya vagyok!

– Ugyan, milyen király az olyan, aki elzavarja a feleségét, csak azért mert csúnya? Kérlek, gyere elő, had nézzelek!

– Nem megyek, mert megijedsz tőlem!

– Nem vagyok én olyan ijedős!- mondta Péter, és felemelte Reginát a földről.

A lány elfordult, de a fiú egyenesen a szemébe nézett.

– Nem is vagy te olyan csúnya, mint amilyennek hiszed magad!- mondta Péter, és a lányra mosolygott. Mit tehetett volna Regina, visszamosolygott rá.

Ettől a naptól kezdve, Regina segített Péternek ellátni a lovakat. Sokat beszélgettek, és bár a legény nem volt sem szép, sem herceg, sem gazdag, Regina beleszeretett. Nem tudta, hogy hogyan is mondja meg ezt a fiúnak, mert félt, hogy az érzései viszonzatlanok maradnak. Hosszú hetekig vívódott magában, míg egy nap összeszedte minden bátorságát, és Péter elé állt. Behunyta a szemét, és csak ennyit mondott:

– Szeretlek Péter!

Egy percig semmi sem történt, és a lány, már előre hallotta a fiú nevetését. Ám nem ez történt.

– Én is szeretlek, de nem mertem bevallani, mert tudom, hogy férjes asszony vagy!- felelt a fiú, és megcsókolta a lányt.

Abban a pillanatban, Regina lelkét határtalan boldogság töltötte el. Ez a boldogság, szinte szétáradt a testében, amitől egy pillanat alatt eltűnt a púpja, és helyre jött a kancsalsága.

– Csoda történt!- kiáltott a lány.

– Igen! A szerelem csodája! Én mindig is szépnek láttalak!- ölelte át Péter.

– Ha így gondolod, kérlek szökjünk el innen messzire, oda, ahol senki sem ismer!

Péter erre már nem válaszolt, csak kézen fogta Reginát, és kivezette az istállóból, a palotából, és az országból. Senki sem tudja, hogy hová mentek, de abban biztos vagyok, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak.