a rádió célja

A Momó Rádió azzal a céllal jött létre, hogy az interneten keresztül, a zenék és a mesék által fejlessze a gyermekek kreativitását és fantáziáját, valamint népszerűsítse a magyar gyermekzenéket, meséket, mesejátékokat.

A Momó Rádió másik célja, hogy az interneten keresztül a határon túl élő, magyarul beszélő gyermekek is hallgathassanak magyar gyermekzenéket és meséket. A honlapon keresztül pedig kapcsolatba kerülhessenek a Magyarországon lakó kisgyerekekkel. Ezért a Momó Rádió kizárólag magyar hanganyagokat közvetít.

Miért jó rádiót hallgatni?

“Nem a mesék árulják el a gyerekeknek, hogy a sárkányok léteznek. a  gyerekek már tudják, hogy léteznek. A mesék azt árulják el, hogy meg lehet őket ölni.” K. Chesterton  

Fantázia

„Sokan úgy gondolhatják, hogy a fantázia nem éppen a legfontosabb tulajdonság az ember életében, de nincs igazuk. Mert az a dolog, amit nem tudunk elképzelni, azt megvalósítani sem tudjuk. A képzelet szárnyalása nem csak a gyerekeknek fontos, hanem a felnőtteknek is. Jómagam, szinte minden nap elmenekülök a saját világomba, amikor megtervezem a napomat, vagy éppen azt, hogy aznap mit főzök. Mindezt a meséknek köszönhetem. A meséknek, amit gyermekkoromban a nagymamám mesélt nekem. Ezek annyira fontos dolgok, hogy még most, 40 év távlatából is tisztán emlékszem rájuk. De nem csak a történetekre, hanem azokra az érzésekre, amiket kiváltottak belőlem. Akkor tanultam meg, hogy a jó elnyeri jutalmát, és a rossz a büntetését. Akkor értettem meg, hogy az emberek milyen sokfélék, és nem lehet mindenki királylány, de mindenki lehet a mese végén boldog. Akkor tanultam meg, hogy az állatok, igenis érző lények, és ha jól bánnak velük, akkor a barátaink lehetnek. Akkor értettem meg, hogy a jó dolgokért kell, és érdemes harcolni. Akkor határoztam el, hogy soha nem adom fel az álmaimat. A mesékben annyi érzés, tanulság, és szórakozás van, ami felkészít mindenkit az életre. Annyira szerettem a meséket, hogy legszívesebben egész nap azt hallgattam volna, de a nagymamámat korán elveszítettem, és utána már nem volt, aki meséljen nekem. Ezért elhatároztam, hogy nagyon gyorsan megtanulok olvasni, és akkor már egyedül is élvezhetem a csodálatos történeteket. Így is tettem, és nemsokára már faltam is a mesekönyveket, hogy azután délutánonként én mesélhessek a szomszéd gyerekeknek. Később, amikor felnőtt lettem, le is írtam gyermekkorom fantáziavilágát, ebből születtek meseregényeim: A Momó és a manótitok és a Momó a kastélyban címmel.”

Kreativitás

„A kreativitás, a másik fontos dolog az életben. A mesékben a főhős, mindig más módon jár túl a gonosz eszén. Ebből azt tanultam meg, hogy minden problémára van megoldás, csak gondolkodni kell. Vajon a TV előtt  ülő gyermek, aki minden információt készen kap, megtanul gondolkodni? Sajnos nem. Miért is tenné, hiszen mindig vannak, akik megteszik helyette. Az egészen kicsi gyermek még nem tudja különválasztani a fantáziavilágot a valóságtól. Az, akinek olvassák a mesét, kérdéseket tud feltenni az olvasónak. Úgy érezheti, nincs egyedül, hiszen a mesélő is vele együtt éli át a történetet. Vajon a TV előtt ülő gyermek nem érzi magányosnak magát? Vajon nem ijed-e meg némely szereplőtől? Vajon van-e valaki, aki elmagyarázza neki a valóság, és a fantázia közti különbséget? Azt hiszem, ezekre a kérdésekre, mindenki tudja a választ. Azoknak a gyerekeknek, akiknek olvassák a mesét, sokkal élénkebb a fantáziájuk, sokkal jobb a rajzkészségük. A kreatív ember, nem csak a rajzolásban tudja kamatoztatni tudását, hanem a munkájában is. Egy-egy feladat megoldásához, bizony nem csak tudás, hanem kreativitás is szükséges, mivel a problémákat többféleképpen is meg lehet oldani. Persze nem azt állítom, hogy a TV, és a mesefilm egy rossz dolog, hiszen én is nagyon szeretem őket, csak tudni kell, mikor, mit, és mennyit használjuk.”

Olvasás

„Mostanában sokat hallunk arról, hogy a gyerekek nem szeretnek olvasni. Én erről beszélgettem pár gyerekkel, akik elmondták, hogy azért nem szeretnek olvasni, mert nem találnak benne semmi jót. A szövegeket nem értik, és a könyvek, mivel lassan olvasnak, nem is olyan izgalmasak, mint a filmek. A lassú olvasás pedig csupán a gyakorlat hiányát jelenti. Elgondolkodtam ezen, és arra a megállapításra jutottam, hogy valószínűleg ezek a gyerekek nem tudják, miért is jó olvasni. Vajon, hol rontottuk el? Igen, mi rontottuk el, felnőttek. Én hiszem, hogy még nem késő. A gyerekeknek meséket kell olvasni. És nem csak a legkisebbeknek, hanem bátran ajánlhatom kortól függetlenül mindenkinek. Most mondhatjuk, hogy nincs rá időnk, hogy a nagymamák, már nem szeretnek mesélni, és talán már a felnőttek sem szeretnek olvasni, hogy más a világ, de ez nem igaz.”

Szerintem a mesehallgatásra óriási szükség van!

Ezért is jött létre a Momó Rádió.

 „Hiszen ha Szabó Gyula meséli el nekünk az egyik magyar népmesét, akkor az visszarepíthet gyermekkorunk fantáziavilágába, és talán az együtt történő mesehallgatás közelebb hoz minket gyermekeinkhez.”

Koleszárné Krisztina

Öregmama

„Egészen négy éves koromig három asszonnyal éltem együtt. Az anyukámmal, a nagymamámmal, és a dédnagymamámmal. Őt, csak Öregmamának hívtam, és bár nagyon sok év telt el azóta, még mindig élesen emlékszem rá. Öregmama, afféle parasztasszony volt, mosolygós arccal, sok szoknyával, és nevető szemekkel.  Szinte az egész napomat vele töltöttem. Anyukám, és a nagymamám dolgozott, én pedig otthon voltam az Öregmamával. Napokat töltöttünk a kékre festett konyhában, miközben készítette az ebédet. Festett hokedlin ülve pucolta a zöldséget, ráncos kezében megelevenedett a krumli, és a hagyma. Mindig megkérdezte, mit szeretnék enni, és akármennyire is nem tetszett a többieknek, igyekezett a kedvemben járni. Főzés közben sokat énekelt, és én csodálattal hallgattam azokat a rég elfeledett dalokat. De legjobban az estéket szerettem. Szegény család lévén, Öregmamának csak a konyhában jutott hely, itt volt a hatalmas fa ágya, melyben szalma helyettesítette az ágybetétet. A szalmára több réteg anyag volt terítve, a tetején pedig fehér, hideg lepedő feküdt. Sokszor aludtam vele. A hűvös dunna egy-kettőre átmelegedett felettünk ahogy hozzá bújtam, de a lába mindig hideg maradt. A szalma, minden mozdulatnál zizegett, altatódalt zümmögve fülünkbe. A festett konyhaszekrény üvegében visszatükröződött a konyha közepén himbálózó egyetlen égő fénye. Az árnyékok megelevenedtek, és Öregmama mesélni kezdett. Ó az a milliónyi mesebeli lény, akik ilyenkor körül vettek. De én nem féltem. Tudtam, hogy Öregmama velem van, és lágyan simogatja a hátam, hogy könnyebben elaludjak. Azóta is, valahányszor valaki simogatja a hátam, az ő puha keze jut eszembe, és az a szeretet, ami tőle, felém áradt. Nem tudom, a mesék honnan jöttek, de ott kavarogtak körülöttem, és én szárnyaltam velük. Ám hiába aludtam el, a mesék elkísértek az álmomban, és nappal is folyton-folyvást velem voltak. Sajnos nem volt sokáig velünk. Egyszer kórházba került, és már nem jött többet haza. Pedig mennyire vártam! Nem jött. Hosszú-hosszú ideig vártam. Napokig álltam a kerítésnél, hiába. Aztán egyszer csak azt mondta az anyukám, hogy meghalt. Nem tudtam, hogy mit jelent ez, csak azt tudtam, hogy valamit elveszítettem. Most már ki fog nekem pampuskát sütni? Ki fog nekem mesélni? Ki simogatja a hátam? Bevallom, még most is hiányzik! De itt van velem! Itt van minden álmomban, itt van minden mesémben. Itt van benne, az életemben! Mert nem csak fantáziát kaptam tőle, hanem a szeretet képességét is, aminek a csíráját ő ültette belém, és amit azóta is miatta tudok szétszórni a világban.”  

Köszönöm Kriszta, érték amit létrehoztál ! Kicsit megújulva, de határozottan ezen értékeket képviselve, ebben a szellemben folytatjuk tovább 🙂