Momó Gyerekrádió

Magyarország Legmesésebb Online Gyerekrádiója

Vajdics Anikó versei

ÉHES HASPÓK PÉKKEL ÁLMODIK

A pék a boltban nem pokolról papol:

pepec polcáról mindent eléd pakol.

Előkerül kifli, zsömle, perec.

Á, mondod, itt a perc, ó, ez remek,

s ráveted magad, mint éhes kopó

(ilyen vagy ma, ilyen kis mohó).

Nem marad egy morzsa sem a polcon,

te pedig, pupák, nem maradsz éhkoppon.

 

HAJNALSZÉPE

Most születik a Nap, rózsás lángszekér,
tegnap még rozsdás, viharvert batár,
ma tőle gyúl új életre a határ,
érte bomlik friss színekre a fehér.

Légy önmagad fénye, zeng a Hold szava,
s míg az álmos Föld hortyogva a másik
oldalára fordul, ölébe kúszik
hollószín szárnyaival éjszaka.

2015. augusztus 25.

BARÁTOM, ZSENI

Legjobb barátom egy kutya.

Nem tud olvasni, se írni,

s csak ugatva tud beszélni,

mégse higgyétek, hogy buta.

Ha szólok, fülét hegyezi.

Az ebédért két lábra áll.

Elbújok: biztos rám talál.

Mancsát a kezembe teszi.

Csukámat folyton elcseni.

Úgy hordozza, mint egy zsákmányt,

majd vigyázza, mint a bálványt.

Kész észkombájn. Neve: Zseni.

2015 február 21.

(A Kretív Költőnők Klubja múlt heti költői versenyén 2. helyezést ért el.)

 

 

EMBERFIA

Amikor anyukám azt mondja, Angyalom, mindig a hátam
mögé nézek, és megpróbálom elképzelni, milyen lehet az,
akit így nevez. Nem én vagyok az biztos, mert én nem
angyalnak születtem. Az angyalok nagyon jók, örökké
élnek, és szabad szemmel nem láthatók. Engem mindig
lehet látni. Sajnos.
A nagyi Ördögfiókának nevez. Azt mondja, már megint
rossz fát tettem a tűzre, pedig hiába szeretnék én jó fát
tenni a tűzre, sose engedi, hogy én gyújtsak be helyette
a kályhába.
A másik nagyinál, amikor nem vagyok éhes, vagy nem
olyat főznek, amit én is szeretek, versenyeznem kell
a húgommal, hogy melyikünk legyen az angyal. Én nem
akarok angyal lenni sose. De nem azért, hogy folyton
ördögfiókának nevezzenek.
Már nagyon várom a Jézuskát. Ha itt lesz végre, azt fogom
tőle kérni, hogy hadd lehessek én egyszerűen csak egy
embergyerek, angyalszárnyak és ördögszarvak nélkül. Olyan,
mint amilyen ő volt, amikor érettünk a földre érkezett.

2014. december 18.

HOLLÉHÓ

Egy kút mélyén a felhők felett,

Holle néne dunyhát keleszt.

Kelesztgeti, élesztgeti,

mikor megkél, jól elveri.

Száll a dunyha puha tolla

hólepkeként a házakra,

pilleszárnya belep mindent,

hull a hó lent, hull a hó lent.

Verd a dunyhát Holle anyó!

Hulljon a hó! Hulljon a hó!

Ma még ollé, allé, hollé,

holnaptól már hólé, sólé.

 

TÖKKELÜTÖTT DINNYÉK

Fiaiban gyönyörködik a dinnye,
ám egyszer csak – „Hinnye, hinnye!”
– néz értetlenül két éretlenre:
-„Azt hittem, mind énrám ütött,
s egyiktek sem tökkel ütött!
Elégedett lehetnék mindőtökkel,
de mihez kezdjek kettő tökkel?”

 

VÍZÖNTŐ

fordul a kocka
mintha magától fordulna
csordul a víz mintha
magától csordulna

az asztal körül
angyalbőrbe bújt ördögök
ördögmaskarás angyalok
kergetőznek

TAVASZ

már ott áll a réten
sziromcipellőben
rózsaszín szoknyája
izgatottan lebben
fűzőjét oldozza
futkosni akar
de lábába a fagy
még bele-belemar

 

A CSIPKE ÁLMA

 

Nem nyugszik, amíg a fény aranyfonalai

át nem törik a sötétség falát, a rosszból

rózsa nem lesz, a bajból bajusz, az ördög

horkantásaiból horgolás, a varjak vész-

madárkodásából karikák – “Marikák,

Katikák varrjak nektek szép ruhát?”.

Nem embert üt a verőpálca, és a vánkoson

a vetélők is miféle sarjat hajtanak, hogy

élet lesz belőlük, életfa ága, levele, virága

és nevetés, nevetés, szederinda-nevetés.

Hogy egyetlen szálból szövődjék valósággá

a csipke álma: szép lesz megint a vetés.

 

2014. március 17.

 

JÉGEN SÜLT

 

Nem tudni, mi történt az erdőben az éj leple alatt,

de valaki – talán egy jégkovács, vagy egy alvajáró ács –

legyalulta a fák törzséről a rájuk fagyott havat,

és reggelre görbe jégforgácsokkal szórta tele a fák alját.

A tél törmeléke kristálycukorral vert csipkeként hever az utakon.

Recseg-ropog a lábom alatt, mint a jégen sült burgonyaszirom.

 

HATÁRIDŐN TÚL

 

Nagystílű, nyájas gavallér az ősz,

jószívvel kínálja gyümölcseit.

Hiába jár-kel körötte a csősz,

ingyen osztogatja legszebb kincseit.

 

Mennyasszonya a fény, fesztelen

öreghölgy, sárga lepelben ledér

táncot lejt az erdőn. Meztelen

karját, ha majd megcsípdesi a dér,

pirul, mint a virágot szóló lány

arca, kinek minden szava rózsa,

s titkát senki nem tudhatja: talány,

mit sugdos fülébe éjjel a múzsa.

2014. október 6.

 

Vélemény, hozzászólás?

Momó Gyerekrádió © 2015 Frontier Theme