Momó Gyerekrádió

Magyarország Legmesésebb Online Gyerekrádiója

Momó és a manótitok (részlet)

Napkönyv

Momó és a manótitok (részlet)

 

 

Mindenki feszülten beszélgetett, és mutogatott, a manók alkotta kör közepe felé. Momó a tömeg szélén meglátta anyukáját, és mellé lépett.

 

– Mi történt Mamó?- kérdezte.

– Hát te mit keresel itt?

– Felébredtem, és nem voltatok otthon. Mi történt?

– A könyvtár melletti sziklafalat átrágta egy patkány, és beszabadult a városba. Szerencsére sikerült megfogni, és ketrecbe zárni.

– Megnézhetem?

– Igen, de ne menj hozzá közel, mert nagyon veszélyes állat. Nem csak harap, és karmol, hanem súlyos betegségeket is terjeszt. Reggel be kell csinálni a lyukat, mert ha a társai is idejönnek, elpusztíthatják az egész várost. Mi még apáddal maradunk egy kicsit, mert megbeszélés lesz, a teendőkről, úgyhogy, ha megnézted, siess haza, és feküdj le!

– Rendben van.- mondta Momó, és közelebb furakodott a patkányhoz.

A látvány megdöbbentette. Az állat hatalmas volt, legalább huszonöt centi. A ketrecből csak a csupasz, hosszú, rózsaszín farka lógott ki. A szőre szürke volt, az álla alatt és a hasán, pedig piszkosfehér. Hosszúkás pofája félig nyitva volt, így kivillantak, apró, tűhegyes fogai. De nem a mérete, vagy a fogazata volt benne a legfélelmetesebb, hanem a hatalmas fekete szeme, melyben nem látszott félelem, csak gonoszság. Momó észre sem vette, amikor Piri, és Anni odalépett mellé.

– Félelmetes, ugye?- mondta Piri.

– Az! Ti is felébredtetek?- nézett rájuk a fiú.

– Erre a nagy lármára, mindenki felriadt. Nem nézzük meg a nyílást?- kérdezte sejtelmesen Anni.

– Haza kell mennem!- felelt Momó.

– Csak pár perc az egész! És mondani is akarok valamit!- húzta őket arrébb Anni.

– Hát jó! De siessünk!- egyezett bele Momó.

– Figyeljetek! Tudjátok, hol van az a lyuk?- titokzatoskodott Anni.

– Nem, de majd megöl a kíváncsiság.- gúnyolódott Piri, miközben a könyvtárhoz értek.

– Pontosan a lezárt terem oldalán! Szerintem a régi részből jött ki. Úgy tudom, hogy ezek a patkányok, mindent megesznek, még a könyveket is. Mi lenne, ha benéznénk a lukon?- szólt Anni

– Megőrültél? Még több patkány is lehet odabenn! És nem csak a papírt, de a manóhúst is szeretik!- torkolta le Piri.

– Én bemegyek! Akár jöttök, akár nem!- makacskodott Anni.

– Egyedül még veszélyesebb! Kérlek, ne menj!- nézett ijedten a lányra Momó.

– Szeretem a veszélyt! Nem tudtok visszatartani!- jelentette ki Anni, avval elindult a nyílás felé.

– Várj!- kiáltott rá Momó,- Inkább én is megyek, így több az esélyünk.

– Ugye nem hiszitek, hogy engem itthagyhattok!- csattant fel Piri.

– Induljunk, mert kora reggel eltüntetik a lyukat, és nem szeretnék bennragadni.- mondta Momó.

Megfogták egymás kezét, a fiú maga elé emelte a lámpát, és beléptek a nyíláson. Odabenn korom sötét volt, de zaj nem hallatszott, így egyre bátrabban lépkedtek befelé. Húsz lépés után a rés hirtelen kitágult, és egy hatalmas csarnokban találták magukat. Momó megpróbálta magasabbra tartani a lámpát, de így sem láttak el a végéig. Orrukat megcsapta a doh, és a por, áporodott szaga. Ahogy beljebb értek, a sötétségből kibontakozott a berendezés. Olyan volt, mint a könyvtár, körbe magas polcok roskadoztak a könyvektől. Mindent vastagon belepett a por, a plafonról pókhálók sűrű szövedéke lógott le. Piri leemelt egy könyvet, lefújta róla a port, és kinyitotta. Az ősi írással íródott.

– Váljunk külön, és gyorsan keressünk nap szimbólumos könyveket! Kevés az idő!- suttogta Momó.

A két lány bólintott, és pár lépésre eltávolodott. Idegesen kapkodták le a köteteket, és a borítót átfutva pakolták vissza. Tíz perc múlva a fiú, megmerevedett, majd megszólalt:

– Mintha valami kaparászást hallottam volna! Mennünk kell! Kapjatok a hónotok alá annyi könyvet, amennyit bírtok, és futás kifelé.

Anni, és Piri levett öt-hat kötetet, és izgatottan indultak visszafelé. Hirtelen, újabb kaparászás hallatszott, amire már a többiek is felfigyeltek. Elkezdtek futni a kijárat felé, folyton hátrafelé nézve. Mindhárman zihálva kapkodták a levegőt, de nem csak az izgalomtól, hanem mert szaladó lépteik, egyre jobban felkavarták, az évszázados port. Hamar kiértek, mert nem voltak olyan mélyen, de számukra egy örökkévalóságnak tűnt. Nem is mertek megállni, elfutottak a fogadó hátsó faláig, és ott leültek a földre. Percekig remegve pihegtek, idegesen körbenézve, nem vette-e észre őket valaki.

Amikor kicsit lenyugodtak, Piri szólalt meg először:

– Az biztos, hogy ilyen őrültségre nem vesztek rá még egyszer!

– Igazad van! Tényleg őrültség volt! Még soha életemben nem féltem ennyire!- mondta Anni.

– A felnőttek még mindig beszélgetnek. Menjünk, és rejtsük el a könyveket, amíg nem érnek haza.- adta ki az utasítást Momó.

 

Olvasni jó!

Olvass velünk!

                                          A Momó és a manótitok című könyvet megvásárolhatod: itt9

Vélemény, hozzászólás?

Momó Gyerekrádió © 2015 Frontier Theme