Momó Gyerekrádió

Magyarország Legmesésebb Online Gyerekrádiója

Juhász Magda: Mese a vizek őrzőiről

Juhász Magda

Juhász Magda

Mese a vizek őrzőiről

 

 

 

 

Volt egyszer egy falu, ahol az emberek, boldogan, megelégedetten éltek. Egyszer aztán mégis baj történt.  A falu összes kútjából eltűnt a víz, sőt a határban csörgedező patak is kiszáradt. Emberek, állatok, és a növények is szomjaztak. Mikor esett az eső sietve felfogták, de az ivóvizet csak messziről, lajtokkal hordták. Nagy volt a kétségbeesés. Mindenki a vizek eltűnésének okát kereste.

Egy bátor kislány, Zsófika, elhatározta, hogy ő bizony utánajár a dolognak. Hátizsákját megpakolta élelemmel, és csekély ivóvízzel, aztán elindult a kiszáradt patak mentén. Amint ment, mendegélt, a mezőn törpét pillantott meg, aki egy lábon ugrándozva kiabált:

– Tüske ment a talpamba, tüske ment a talpamba!

– Akkor meg minek ugrálsz? Gyere, majd én kiszedem.

Amikor a törpe megszabadult a tüskétől, szépen megköszönte, majd bemutatkozott:

– Terembura vagyok, törpéimmel itt élek az erdőben, és te mi járatban vagy errefelé?

Zsófika ugyancsak bemutatkozott, elmesélte a történteket. és azt, hogy meg akarja találni a vizek eltűnésének okát.

– Az erdei állatoknak sincs vize,- mondta Terembura – és kétségbeejtő helyzetben vannak. A forrás, ami a patakot táplálta, egy barlangból ered, de most ok nélkül megfagyott. Menj csak, – biztatta – az állatok, örülni fognak neked, és talán segítséget is kapsz tőlük. Azt a tüskét, amit a lábamból kihúztál, neked adom. Ha az út során segítségre lenne szükséged, csak forgasd meg a levegőben, és kiáltsd el:

– Terembura segíts!

A kislány megköszönte és továbbment. Az erdőbe érve, egy nagy sárkányt pillantott meg, aki nyöszörgő hangon segítségért könyörgött. Ijedten el akart szaladni, de a sárkány tovább kérlelte.

– Segíts rajtam, meglátod, meghálálom.

Megsajnálta és odament hozzá. Akkor a sárkány elmondta, hogy a toroktüze kialvó félben van. Arra kérte a kislányt, hogy néhány hasáb tűzifával rakja meg a bendőjét. Zsófika, eleget tett a kérésnek, és a sárkány, hamarosan, újra gyönyörű lángokat lövellt. Akkor aztán átadott neki egy szép színes sárkánypikkelyt azzal, hogyha bajba kerül, csak dörzsölje meg, és ő azonnal a segítségére siet. A kislány megköszönte és továbbment.

Alig haladt valamicskét, egy kis nyúllal találkozott.  Amikor Zsófikát meglátta, boldogan felugrott.

– Tudtam, hogy eljössz! Gomba Galóca megjósolta, hogy egy bátor kislány majd visszaszerzi a forrást.

Zsófika csodálkozott, aztán elmondta, hogy ő tényleg a forrást keresi.

– A forrás egy barlangból ered, de jelenleg a sziklákon megfagyott. Ezért nem lett belőle patak – válaszolt a kis nyúl.

– Elmegyek a barlangba, – mondta Zsófika – kísérj el te is.

– Ééén? Nem látod, hogy csak egy gyáva nyúl vagyok? Még a medve is fél.

Akkor a fa mögül a kölyök Róka Riki lépett elő, és felajánlotta kíséretét:

– Az én ravaszságommal, és a te bátorságoddal visszaszerezzük a forrást.

A nyúl aggodalmaskodott, de nagy nehezen beleegyezését adta. Előbb azonban Gomba Galóca újabb jóslatát is kikérte. A gombajós, csak megpördült a tönkjén, mire a kalapján összevissza kezdtek szaladgálni a piros pettyek. Amikor megállt, levette a fejéről, és jól megnézte. Végül megszólalt:

– Kincsekkel teli jégbarlangot látok. Drágakövekkel csábítanak, ha ellent tudsz állni, sikerrel jársz. Óvakodj a hízelgőktől.

A nyúl, adott még a kislánynak egy pitypangot, és egy csilingelő harangvirágot.
–  A pitypang felrepít benneteket a magasba, a harangvirág csilingelésére pedig óriási darazsak jönnek a segítségetekre – mondta.

Riki az utóbbinak nem nagyon örült, mert valami összetűzése volt már velük. Zsófika megnyugtatta, aztán együtt elindultak. Tüskés bozótos után, hegyekkel tarkított vidékre értek, és ott megtalálták a befagyott forrást. Mellette mentek tovább, felfelé a hegyoldalon. Hirtelen magas jégfal zárta el az útjukat. A forrás vize ráfagyott a sziklafalra.
– Hogy juthatunk oda fel? – tűnődött Zsófika. Eszébe jutott a pitypangvirág. Megragadta a növény szárát, felkapta Rikit, és a virág felrepítette őket. Tovább követhették a befagyott forrást.
Eközben a barlang gonosz lakói között eluralkodott a rémület.
– Közeledik a barlanghoz! – hangzott egyfelől – meg kell állítani!
– Nem lehet! – hangzott a válasz, Galóca megjósolta, hogy egy bátor kislány legyőz majd minket.
– Kishitűek!- kiáltott a Főgonosz fenyegetően a mélységből.
– Mióta hisztek egy vacak gomba jóslatában?  Lássatok munkához!  Igyekezzetek, amíg nem késő!

Alattvalói gonosz munkához láttak.

A kislány ereje fogytán volt, Riki is elfáradt, de a sötét tervekről mit se tudva, – rendületlenül mentek tovább.
Egy sziklatömb aljában öreg nénike üldögélt. Amint elhaladtak mellette, feléjük hajította botját, amelyből sziszegő kígyó lett, és vészes gyorsasággal közeledett feléjük. A lányka ekkor a törpétől kapott tüskét felemelve kiáltott:

– Terembura, segíts!

Abban a pillanatban sündisznó kapta el a kígyó torkát, és egykettőre felfalta. Aztán megtörölte a száját, és így szólt:

– Kösz a vacsit! – és már el is tűnt.

De eltűnt a vénasszony is.

– Boszorkány volt. – mondta a róka, és mentek tovább.

Végre ahhoz a barlanghoz értek ahol eltűnt a forrás, csak a megfagyott víz keskeny csíkja látszott.

Amint beljebb szaladtak, óriási szárnycsapkodással denevérek sokasága repült feléjük. Zsófika megrázta a harangvirágot, mire fekete felhőként óriási darazsak jöttek, és szétkergették a denevéreket. A róka ijedten bújt a kislány köténye mögé és kérdésére bevallotta, hogy mackó barátjával mézet csent tőlük.  Azóta tart közöttük a harag.

– Majd megbékülnek, de most meg kell tudnunk, hogy nyáridőben miért fagyott meg a forrás. Vissza kell szereznünk.

Sötét, keskeny járat vezetett beljebb, csak a sziklákon futkosó fények világítottak egy keveset. Hirtelen hatalmas sziklaterembe értek. A két hős összebújt.

– Tudod mit? Énekeljünk! – javasolta a kislány.

– Jó. Azt én nagyon szeretek- hangzott Riki válasza, és azon nyomban rákezdett egy rókadalra. A hangja borzalmas volt, a mélyben lakó Főgonosz valamennyi haja szála az égnek állt tőle.

– Mi ez? Ki énekel ilyen fertelmes hangon? Azonnal hallgatassátok el! Vágjátok kupán! – hördült fel. A következő pillanatban jó nagy szikladarabok kezdtek potyogni a mennyezetről. Gyorsan behúzódtak egy üregbe. A róka ijedten elhallgatott, erre a kőomlás is megállt.
– Inkább ne énekelj – súgta Zsófika – úgy látszik, hogy itt nem értékelik a rókadalt. Ami azt illeti, elég hamis.

– Igazán? Sértve érzem magam. Tudd meg, hogy inkább varázslatos. Nekem volt a legjobb hangom a rókadalárdában.

– Akkor képzelem milyen lehetett a többinek.

– Ha sértegetsz, itt hagylak. Egyedül megyek tovább! – fenyegetődzött Riki, és kilépett az üregből.

A lányka utána szaladt:

– Várj, megyek én is! – kiáltotta.

 

A gonoszok közt újra kitört a pánik.

– Ezek nagyon bátrak, ismét elindultak, nem lehet őket megállítani, fölénk kerekednek, – kiabálták.

A Főgonosz újabb utasítást adott, és alattvalói boldogan hozzákezdtek a teljesítéséhez.

Erről azonban a két hős mit sem tudott, bátran mentek a fények irányába. Már a terem közepén jártak, amikor a sziklafalakból manók serege ugrott ki. Egyenesen feléjük rohantak.

Zsófika rákiáltott Rikire:

– Énekelj!

– Az előbb azt mondtad, hogy ne énekeljek! Most énekeljek, vagy ne énekeljek?

– Énekelj- sürgette a lányka.

– Futás közben nem tudok! – akadékoskodott a róka.

A kislány berántotta egy üregbe. Éppen idejében, mert üldözőik előttük rohantak el. Ekkor Riki, mégiscsak elkezdett énekelni. A manók fülüket befogva, jajgatások közepette eltűntek.

– Látod? – büszkélkedett a róka – Mondtam, hogy varázslatos hangom van.

– Jó, de csak akkor énekelj, ha mondom. Most menjünk tovább. – azzal elindult.

Barátja lógó orral ballagott utána.  Egyre hidegebb lett, Zsófika felnyalábolta Rikit.
– Legalább nem fázom – mondta, de abban a pillanatban megcsúszott és a jeges úton berepültek egy hófehér terembe.
– Nahát!- kiáltott fel a kislány- jégbarlangba kerültünk!

– Jégbarlang? – kérdezte valaki sértődötten. – Nem látod, hogy ez egy palota? Abból a forrásból varázsoltam, amit kerestek. Hát nem csodálatos? Sokkal szebb, mint amikor a szabadban csörgedezett!

A kislány a hang irányába fordult, és egy díszes trónuson, gyönyörű lányt pillantott meg. Rácsodálkozott:

– Ki vagy te szépséges lány, és hogy kerültél ide?

– Tündér vagyok, és ennek a palotának az úrnője. Nemsokára a vizek királynője is én leszek. Nézzétek ezt a gyönyörű hófehér jégcsodát, és ha megunom a fehérséget, varázsgömbömmel, megszínezem a palota falait. Ennek a fényét látjátok.

Zsófika kérlelni kezdte, hogy adja vissza a forrást, de a tündér, hajthatatlan maradt. Kijelentette, hogy minden vizet összegyűjt a földön, és egy csodálatos jégbirodalmat hoz létre.

– Nem tehetsz ilyent! Mert víz nélkül az egész Föld kipusztul!

– És mondd csak, ki tiltja ezt meg nekem? Talán te?

A kislány tanácstalanul álldogált, de Riki felélénkült:

– Mi ketten – kiáltotta bátran – Mi ketten megtiltjuk!

Akkor az úrnő kincsekkel teli ládát mutatott nekik. Azt ajánlotta, hogy ne hősködjenek, hanem segítsenek neki, és akkor övék lehet ez a rengeteg kincs.

A láda peremén kibukott a sok drága ékszer, és szétterült a barlang alján. Aranypénzek, gyöngyök, arany és gyémánt almák gurultak szerteszét. A kislány megbűvölve nézte. Riki felkapott egy aranyalmát, majd mérgesen dobta vissza a többi közé.

– Ezt nem lehet megenni! Én inkább egy tyúkól kincstárnoka lennék.

A kislány közben arra gondolt, hogy ilyen sok kincs gazdaggá tenné a családját, biztosan örülnének neki. Nagy volt a kísértés, de mégis így szólt:

– Nekem a forrás kell, nem a kincs! Az emberek és az állatok most is szomjaznak. Segíts rajtuk, add vissza nekik a forrást. Te sem élhetsz itt ebben a hideg barlangban, gyere velünk a szabadba, a virágok közé.

Riki nagyot sóhajtott:

– Én is így gondolom. Lemondok a tyúkólkincstárnokságról is, úgyis csak fagyasztott tyúkok lennének benne. Add vissza a forrást, és gyere velünk.

Az úrnő felkacagott:

– Én menjek veletek? Nekem van egy sokkal szebb kertem, ha akarok, oda bármikor kimehetek! Gyere velem te! – fordult a kislányhoz és elindult a terem hátsó része felé, ahol gyönyörű, drágakövekkel díszített kert jelent meg.

Zsófikát elkábította a ragyogás. A csábító tovább sürgette:

– Gyere – nyújtotta a kezét – majd én vezetlek.
A lányka bódultan követte, de Riki rázendített egy rókadalra. A kert azonnal eltűnt, az úrnő pedig befogta a fülét.

– Azonnal hallgass el! – rivallt a rókára.

Riki elhallgatott, és a barátnőjére kiáltott:

– Nehogy megfogd a kezét, mert jégszobor leszel! Az a kert nem létezik, csak varázslat volt. Boszorkány ez, én mondom, jobb lesz innen elfutni.

– A forrás nélkül nem megyek! Megígértem, hogy visszaszerzem – hangzott a válasz.

Erre a barlang úrnője, aki valóban boszorkány volt, elkapta Rikit, és jégszoborrá változtatta. Aztán megragadta Zsófikát is. A kislány lábai elnehezülnek, jéghideggé váltak.
Megfagyok – gondolta rémülten, de eszébe jutott a sárkánypikkely. Utolsó erejével megdörzsölte. Abban a pillanatban borzalmas robaj hallatszott. A boszorkány meglepetten kapta fel a fejét, és rémülten látta, hogy egy jól megtermett sárkány hatalmas tüzet fúj feléje. Mielőtt varázserejét bevethette volna, jégbirodalma recsegni-ropogni kezdett, és hiába kapálózott, elnyelte olvadozó palotájának örvénye.

 

A kislány Rikivel együtt menedéket talált segítőjük hátán, és egy vízoszlop hamarosan kilökte őket a barlangból. Akkor a sárkány, kitárta szárnyait és a befagyott forrás közelébe tette le őket. A kislány hálásan ölelte át a nyakát, és egy cuppanós puszit is nyomott arcának egyik pikkelyére. Riki nem volt ilyen bátor.

– Én inkább énekelek neked, -mondta – és barátnője tiltakozása ellenére, rákezdett a rókadalra. A sárkány örömmel rábólintott és ő is csatlakozott a rókához.

Hallottatok ti már sárkányt és rókát együtt énekelni? Ugye, hogy nem? Mondhatom, szerencsétek van. Ám az erdő lakóit, egy cseppet sem bosszantotta ez a furcsa hangzavar. Boldogan gyülekeztek, és bekapcsolódtak a nótázásba.
A forrás közben újra csörgedezni kezdett, és Teremburával az élen, megjelentek a törpék. Aztán a darazsak is megérkeztek. Riki legszívesebben elinalt volna, ám a darazsak parancsnoka megelőzte.
– Ne félj tőlünk, megbocsátottunk neked, sőt, bátorságodért hoztunk neked egy tál mézet is

– Ugyan, semmiség!- legyintett Riki felbátorodva és mindenkit megkínált a tálból. Így aztán az éneklést hangos cuppogás váltotta fel. A kislány meghatottan nézte az ünneplő sereget majd elindult haza a falujába.

Otthon édesanyja boldogan közölte vele, hogy a faluban ismét van víz és lakói meg akarják köszönni a segítségét. Ünneplést szerveznek. Zsófika elmesélte édesanyjának a történteket, és hozzájárulását kérte ahhoz, hogy az ünnepségre, állatbarátait is meghívhassa.

Így történt, hogy egy törpe és Róka Riki vezetésével, vadállatok sokasága és egy sárkány is érkezett a faluba. A lakók örömmel fogadták a hősöket, és vidám ünneplést csaptak.

Az emberek itt azóta is békességben élnek a vadállatokkal, és a forrás soha többé nem apadt el.

Vége  

 

 

Momó Gyerekrádió © 2015 Frontier Theme