Momó Gyerekrádió

Magyarország Legmesésebb Online Gyerekrádiója

2. A könyv

A könyv

 

———-Anna egész éjjel csak forgolódott az ágyában, annyira izgatott volt a könyvtárban történtek miatt. Másnap, az iskolában is alig tudott odafigyelni a tanító nénire. Klári néni, – mert így hívták az 1/B osztályfőnökét- többször rá is szólt, hogy ne kalandozzon el.

———-Amikor vége lett a tanításnak, azonnal a városi könyvtárhoz futottak. Izgatottan nyitották ki az ajtót. Meglepetésükre Krisztina néni éppen egy létrán egyensúlyozott az egyik polcnál, és egy vaskos kötetet próbált a helyére tenni. A lányok megtorpantak.

–          Sziasztok!- köszönt rájuk a könyvtáros, miközben lefelé mászott a létráról.

–          Csókolom!- köszönt Anna és Kati, szinte kórusban.

–          Mi járatban? Csak nem kiolvastátok azokat a képeskönyveket, amiket tegnap hazavittetek?

–          Nem…- hebegett Kati, és arra gondolt, hogy a hazavitt könyvekbe még csak bele sem nézett.

–           Mi csak szeretnénk még egy könyvet elvinni. – vágta ki magát Anna.

–          Jól van. – mosolygott Krisztina néni sejtelmesen – Menjetek csak, és válogassatok.

———-A két lány, szinte futva közelítette meg a könyvtár gyermekrészlegét. Amikor a V betűhöz értek, körülnéztek, hogy vajon látja-e őket valaki. Szerencséjükre, a gyerekek akik ott voltak, már éppen indultak kifelé a kiválasztott könyvekkel.

–          Melyik volt az a könyv, amit a zöld fiú levett a polcról? – kérdezte Anna.

–          Nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy volt rajta egy amolyan cifra nagy V betű.

———-Kati, sorban olvasni kezdte a könyvek címét, majd egyszer csak felkiáltott.

–          Megvan!

———-A kezében egy nagyalakú könyvet tartott. A borítója sötétzöld volt, és kissé kopottas, látszott rajta, hogy sokan olvasták már. Az elejét valóban egy nagy, díszes, bordó színű V betű díszítette. A többi betű pedig, ezüstben pompázott.

–          Nézd csak! Az a címe, hogy Varázskönyvtár!

–          Hát, mi más is lehetne! – nevetett Anna.

———-Kati ekkor kinyitotta a könyvet, és beletette az arany olvasójegyét. Vártak egy percet, de nem történt semmi.

–          Az enyémet is tegyük bele! – mondta Anna, és a sajátját is a lapok közé csúsztatta.

———-Ebben a pillanatban a fal kinyílt, és a két lány beesett a nyíláson. Ugyanaz a látvány fogadta őket, mint előző nap, avval a különbséggel, hogy most a könyvek nem a polcokon mocorogtak, hanem körülöttük repkedtek, mint megannyi kismadár. Anna, és Kati tátott szájjal nézte őket.

———-Pár pillanat múlva a könyvek szétrebbentek, és eléjük lebegett a Könyvtündér.

–          Hess innen! Hess! Menjetek a helyetekre! – csilingelte vékonyka hangján, és a könyvek engedelmesen a polcokra ültek. Aztán a lányokhoz fordult.

–          Sziasztok! Jó olvasást!

–          Szia! – mosolyogtak rá a lányok.

–          Tudjátok itt az a szokás, hogy jó olvasást kívánunk egymásnak.

–          Jó olvasást!- bólintott Kati.

–          És te nem kívánsz jó olvasást nekünk? – nézett a Könyvtündér Annára.

–          Nem.

–          Miért? – kerekedett ki a Tündér kék szeme.

–          Mert szerintem az olvasásban nincsen semmi jó!

———Ekkor a polcok felől mocorgás, és zúgolódás hallatszott. Mintha a könyvek értették volna, amit a lány mondott.

–          Csitt! – tette a szája elé a mutatóujját a Könyvtündér – Még a végén meghallják, és világgá repülnek! Ugye nem azt akarod mondani, hogy nem szeretsz olvasni? – suttogta.

–          Pedig nem szeretek. – suttogta vissza Anna, miközben óvatosan körül nézett.

–          Miért?

–          Mert nagyon nehéz, és még unalmas is!

–          Szóval ez a baj! – nevetett a tündér, majd kinyújtotta a kezét, és elkiáltotta magát – ABC! Gyere ide!

——–A polcokon megrebbentek a könyvek, majd az egyik kivált közülük, oda repült a fejük fölé, leírt egy kört, majd a Könyvtündér kezében landolt.

–          Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek az ABC-s könyvet! Ő fog segíteni nektek, hogy olyan fantasztikus kalandokban legyen részetek, amit még csak elképzelni sem tudtok.

———-Anna egy aprót hátra lépett.

–          Csak nem félsz tőle?- kérdezte a Könyvtündér.

–          Egy kicsit. – nyelt egy nagyot a lány.

–          Te félsz a könyvektől? – csodálkozott Kati.

———-Anna lehajtotta a fejét.

–          Tudjátok, nekünk otthon nagyon kevés könyvünk van, és azokhoz nem igazán szabad hozzányúlnom, mert a szüleim félnek, hogy elszakítom őket.

–          De azért mesekönyved csak van. – érdeklődött Kati.

–          Hát persze, hogy van, de az én szüleim nem érnek rá nekem olvasni belőle. Ezért csak a képeket szoktam nézegetni benne.

–           Szerintem ez a baj! – nevetett a Könyvtündér. – Félsz a könyvektől, mert nem ismered őket!

———-Azzal Anna kezébe nyomta az ABC-s könyvet. A lány úgy megijedt, hogy majdnem elejtette, de szerencsére, a könyv megérezte a bizonytalanságát, és szorosan a kezéhez lapult.

–          Látod! Nem harap! A könyvek egyáltalán nem veszélyesek! – nevetett a Könyvtündér.

–          Akkor milyenek?

–          Hát szórakoztatóak, viccesek, barátságosak, érzelmesek, és nagyon, de nagyon okosak.

———-Anna keze, remegett, ahogy a könyvet fogta.

–          Most pedig csukd be a szemed, és simogasd meg. – kérte a tündér.

———-A lány szót fogadott. Ahogy hozzáért a borítóhoz, a könyv enyhén megrezdült, és kinyílt. Anna érezte a lapok simaságát, selymességét, majd közelebb hajolt, hogy érezze a szagát is. Nagyon érdekes illata volt. Nem olyan, mint a frissen nyomtatott újságoké, amilyeneket apja szokott olvasni, hanem inkább a kenyér illatához hasonlított.

–          Érzed? – suttogta a Könyvtündér.

–          Olyan, mintha élne. – felelt Anna.

–          Hiszen él is! Minden könyv él! Mert bele van zárva egy élő történet. És az olvasónak nincs más dolga, mint kiszabadítani belőle! – mondta, majd újra kinyújtotta a kezét – Hófehérke! Gyere!

———-Azzal egy újabb könyv repült hozzájuk.

–          Úgy tudom, ez a kedvenc meséd. – nézett Katira, és amint leszállt a tenyerébe a könyv, átnyújtotta a lánynak.

–          Honnan tudtad?- kérdezte Kati, és óvatosan megsimogatta a barna színű kötetet.

–          Én mindent tudok a könyvekről! – kacagott a Tündér – Tudjátok, minden embernek megvan a saját könyve. Persze mindenkinek van kedvenc meséje, kedvenc története, kedvenc tantárgya. De én nem erről beszélek. Hanem arról, hogy mindenkinek van egy saját könyve! Ami az ő története. Az ő szívéből, lelkéből íródott!

–          És az enyém, hol van? – kérdezte Anna.

–          És az enyém?- kiáltott Kati.

–          Nyugalom! Én tudom, hogy hol van a saját könyvetek, de nem árulhatom el. Mert ezt saját magatoknak kell megtalálnotok!

–          Hogyan?

–          Úgy, hogy sokat olvastok.

–          És honnan fogom megtudni, hogy melyik az én könyvem? – érdeklődött Anna.

–          Ahogy elolvasod, tudni fogod.

–          És, ha nem találom meg?

–          Ne aggódjatok! Én segítek. – mosolygott a Könyvtündér – De most már későre jár, mennetek kell. Természetesen a kezetekben lévő könyveket hazavihetitek, hogy jobban megismerjétek egymást. Sajnos, a Varázskönyvtáron kívül nem repkedhetnek, ezért, ahogy kiléptek innen, ugyanúgy fognak viselkedni, mint a hagyományos könyvek. Aztán amikor legközelebb jöttök, megmutatom a könyvek igazi világát is!

———-A két lány, fájó szívvel intett búcsút a Varázskönyvtárnak. A Tündérnek igaza volt. Amint kiléptek a résen, a két könyv átalakult.

Az arany olvasójegyeken viszont, ott virított a két cím:

Annáén az „ABC”,

Katién pedig a „Hófehérke és a hét törpe”.

 

 

Folytatjuk!

itt2

Írd meg nekünk a kedvenc meséd címét, vagy rajzold le, és mi kitesszük ide!

itt3                                              Írj!

Vélemény, hozzászólás?

Momó Gyerekrádió © 2015 Frontier Theme