Momó Gyerekrádió

Magyarország Legmesésebb Online Gyerekrádiója

3. A fantázia

—–A fantázia

 

—–Kati és Anna megbeszélték, hogy iskola után előbb haza mennek, megebédelnek, majd magukhoz veszik a varázskönyveiket,- ugyanis az iskolába nem akarták magukkal vinni a két kötetet, nehogy bajuk essen- és a Városi Könyvtár előtt találkoznak.

—–Anna, már messziről látta a futva közeledő Katit.

–          Szia! – integetett a lánynak.

–          Szia! – lihegett Kati – Olvastál?

–          Hát tudod ez amolyan ABC- s könyv, és vannak betűk, melyeket még nem ismerek. És te olvastál?

–          Igen, elkezdtem.

–          Remélem, tényleg tud a tündér segíteni nekem, hogy végre megtanuljak olvasni.

–          Biztosan! – bólogatott Kati, és már nyitotta is a könyvtár ajtaját.

—–Krisztina néni, az íróasztalánál ült, de annyira bele volt merülve a munkájába, hogy csak akkor vette észre a lányokat, amikor azok ráköszöntek.

–          Sziasztok! – köszönt vissza – Örülök, hogy megint itt vagytok. Visszahoztátok a könyveket?

–          Ezt a kettőt igen. – mutatta Kati a könyveket.

–          Rendben van. Tegyétek le ide, aztán mehettek, és válogathattok.

–          De, mi nem szeretnénk ezt még itt hagyni. – hebegett Anna.

–          Annyira tetszenek nekünk, hogy még egy pár napig olvasgatnánk őket. – vágta ki magát Kati.

–          Akkor minek hoztátok vissza őket? – mosolygott Krisztina néni.

–          Hát mert…- gondolkodott Kati, de semmi értelmes magyarázat nem jutott az eszébe.

–          Na, jól van, menjetek. – legyintett a könyvtáros – Most nem érek rá veletek foglalkozni. Ha végeztetek, akkor majd megbeszéljük a többit. – mondta, és újra belemélyedt a munkájába.

—–A két lány, ezt egy csöppet sem bánta, már siettek is a gyermekrészleghez, és mivel éppen üres volt az a terem, késlekedés nélkül átestek a Varázskönyvtárba.

—–A varázskönyvek, most is fölöttük repkedtek, egészen a plafonnál. Ám amint meglátták a lányokat, kíváncsian lejjebb ereszkedtek.

—–A Könyvtündér, egy szempillantás alatt mellettük termett.

–          Sziasztok! Jó olvasást!

–          Szia! Jó olvasást! – felelték a lányok.

—–Anna érezte, hogy az ABC-s könyv megmozdul a kezében, de most már nem ijedt meg, hanem lágyan megsimogatta a fedelét.

–          Látom, elhoztátok a barátaitokat.

–          Igen!- lelkendezett Kati – Én annyira megszerettem Hófehérkét, hogy még vele is aludtam.

–          De remélem nem gyűrődtek meg a lapjai! – aggódott a Tündér.

–          Dehogy is! Nagyon vigyáztam rá! – felelte Kati, és azzal oda is nyújtotta a könyvet a Könyvtündérnek.

—–Ekkor a könyv, hirtelen kireppent a kezéből, a magasba.

–          Rendben van. – bólintott a Tündér – Akkor most megmutatom nektek, a könyvek valódi világát! Hófehérke! – kiáltotta, majd elővette arany lúdtollát, meglegyintette, és kántálni kezdett egy varázsigét:

Gyertek, hát, gyertek mondatok,

Mutassátok, meg kik vagytok!

Szelídüljetek meg szavak,

Repüljetek, mint a darvak!

Betűk, betűk meséljetek,

A történet legyen kerek.

Kezdődjön hát a varázslat,

Mutasd magad a világnak!

——Ahogy az utolsó szó is elhangzott, egy lágy örvény kerekedett, ami felkapta mindhármukat. Lassan, lassan zsugorodni kezdtek, és amikor már csak akkorák voltak, mint egy radír, a „Hófehérke és a hét törpe” című könyv kinyílt, és ők belesimultak a lapjaiba.

—–Egy erdőben találták magukat. Anna és Kati megilletődve állt egy tisztáson, a  Könyvtündér pedig mellettük lebegett mosolyogva.

–          Hol vagyunk? – kérdezte Anna – A könyvben?

–           Nem. – felelt a Tündér – A mesében.

–          De szép! – ámuldozott Kati.

–          Kicsit félelmetes. – húzta be a nyakát Anna.

–          Szerintem ebben az erdőben nincs semmi félelmetes. – vágta rá Kati.

–          Hiszen látod, hogy milyen sötét van.

–          Sötét? Szerintem egyáltalán nincsen sötét. – nézett kérdőn Kati a lányra.

–          És hideg is van. – mondta Anna, és még jobban összehúzta magát.

–          Én nem értem miről beszélsz. A fák ágai között ragyog a nap!

–          Én, nem értelek téged! Miért mondod, hogy süt a nap, amikor egy fekete felhő eltakarja.

–          Felhő? – nézett Kati az ég felé. – Én egyetlen felhőt sem látok!

–          Most már ne bosszants tovább! Hiszen látom, amit látok.

–          Én, bosszantalak?  – toppantott Kati mérgesen, majd a Tündérhez fordult – Könyvtündér! Mond meg neki, hogy ragyog a nap.

–          Ne veszekedjetek! – nevetett a Tündér – Hiszen, mindkettőtöknek igaza van!

–          Hogyan? – nézett rá zavartan Anna.

–          Várjatok csak! Megmagyarázom. – mondta a Tündér, és vett egy mély levegőt – Tudjátok, amikor az ember olvas egy történetet, akkor a szavak életre kelnek a fejében. Meg is mutatom! – mondta, és arany lúdtollával ezt írta a levegőbe:

VIRÁG

–          Látjátok? – kérdezte a Könyvtündér.

–          Igen! – felelték a lányok.

—–A virág szó, egy másodpercig még lebegett a levegőben, majd lassan a földre hullott. Ahova leesett, ott kinőtt a fű közül egy virág.

–          Na, mit láttok most? – kérdezte a Tündér.

–          Én egy kék ibolyát. – felelt Anna.

–          Dehogy is! Piros tulipán! – vágta rá Kati.

–          Kék ibolya! – nézett rá mérgesen Anna.

–          Mondom, hogy tulipán. – értetlenkedett Kati.

–          Mielőtt összevesznétek, had mondjam el, hogy mind a kettőtöknek igaza van. Ugyanis a szó most életre kelt, a fantáziátok segítségével.

–          Ezt értem, de miért látunk mindketten másfajta virágot? – kérdezte Kati.

–          Mert nem vagytok egyformák. Ezért, mind a ketten, másmilyennek képzelitek el a virágot. Én például vörös rózsát látok.

–           Jaj de jó! – lelkendezett Kati – Mást is elképzelhetünk?

–          Igen! Akármit!

–          De nekünk nincsen arany lúdtollunk. – szomorodott el Anna.

–          Akkor talán keltsünk életre egyet! – felelt a Tündér, és a levegőbe írta a saját tollával:

KÉT LÚDTOLL

—–Ahogy leírta a szót, az lassan a földre hullott, és egy fehér, meg egy sárga lúdtollá változott.

–          És működik is?- kérdezte Anna.

–          Próbáljátok ki. – mosolygott a tündér.

–          De én még nagyon kevés betűt ismerek. – kesergett Anna.

–          Nem baj! Majd én segítek! – ajánlotta Kati – Csak mond meg, hogy mit szeretnél.

–          Egy nyuszit! – kiáltotta a lány, és Kata már írta is.

NYUSZI

—–Amint a szó földet ért, barna nyúllá változott, és beugrált egy bokorba.

–          Nagyon ügyesen írsz! – dicsérte Anna a barátnőjét.

—–Kati pedig csak sorban irkálta fehér lúdtollával, a szavakat, a levegőbe:

FA, BOKOR, LEPKE, ŐZIKE, MADÁR, GOMBA, BÉKA, SÜNDISZNÓ, SZAMÓCA.

—–És a szavak, mind, mind életre keltek. A lányok pedig lassan belefáradtak a fantáziálásba.

–          Ideje visszamenni a könyvtárba. – mondta a Könyvtündér.

–          Máris? Hiszen Hófehérkével még nem is találkoztunk! – mondta csalódottan Kati.

–          A könyveket, és a lúdtollakat hazavihetitek, és otthon megpróbálhatjátok életre kelteni a fejetekben a szavakat.

–          Jaj de jó! – lelkendezett Anna.

—–Ekkor a Könyvtündér összecsapta a tenyerét, és csak ennyit mondott:

 

FANTÁZIA! VIGYÉL HAZA!

—–És két lány, a városi könyvtár gyermekrészlegében találta magát, kezükben egy-egy lúdtollal, és a kiválasztott könyvekkel.

—–Krisztina néni, még mindig bele volt merülve a munkájába, ezért gyorsan elbúcsúztak tőle, és megígérték neki, hogy a két elvitt könyvet, másnap visszahozzák.

 

Folytatjuk!

itt4

Ha szeretnéd a fantáziád segítségével életre kelteni a „Hófehérke és a hét törpe” című mesét,

csak kezd el olvasni, vagy kérd meg anyukádat, hogy olvassa fel neked.

Aztán csak képzeld magad elé a történetet.

Az sem baj, ha virágok hol kékek, hol pedig pirosak lesznek.

nap

Vélemény, hozzászólás?

Momó Gyerekrádió © 2015 Frontier Theme