Momó Gyerekrádió

Magyarország Legmesésebb Online Gyerekrádiója

14. A következő nyom

 

A következő nyom

 

—–Anna, Kati, és Peti, tanítás után, a városi könyvtárba mentek, hogy megtalálják a „Varázskönyvtár története” című könyv elveszett szavait. Nehéz dolguk volt, hiszen a varázskönyvtárban, olyan sok könyv volt, hogy akkor sem tudták volna végiglapozni őket, ha száz évig élnek.

—–A Könyvtündér mosolyogva fogadta őket.

– Jó olvasást!

– Jó olvasást! – felelték a gyerekek.

– Sokat törtem a fejem azon, hogy miként találhatjuk meg az elveszett szavakat, és arra gondoltam, hogy talán rossz nyomon jártunk eddig.

– Mire gondolsz? – kérdezte Anna.

– Emlékeztek, hogy mi állt a cetlin? – kérdezte a Tündér.

– Igen! „Az első szó a cím: Története. A másodikat a K betűnél találod.” –válaszolt Kati.

– Így van! De, hát tegnap már átnéztünk, jó pár könyvet a K betűnél, de nem találtunk semmit. – jegyezte meg Peti.

– Igen, mert csak találomra lapozgattuk át a könyveket. – mondta a Könyvtündér – De mi lenne, ha elkezdenénk azon gondolkodni, hogy melyik az a K betűs szó, ami biztosan benne van a könyvben?

– Én tudom! Én tudom! – lelkendezett a fiú – Hát, a könyv szó!

– Meg a könyvtár! – vágta rá Anna.

– Így van! Gyertek utánam a K betűs részleghez! – Szólt a Tündér, és ellebegett a könyvtár belsejébe.

—–A három gyerek, futva követte, míg meg nem álltak a K betűs állvány előtt. Több száz könyv izgett-mozgott, a polcokon.

– Keressünk olyan könyveket, aminek a címében benne van a könyv, vagy a könyvtár szó. – kérte a Tündér.

—–A lányok, azokat a könyveket nézték, amelyeket még elértek, de Peti fel is mászott a polcokra. A Könyvtündér pedig egészen a plafon alatt lebegett. Az első könyvet Anna találta meg.

– Nézzétek! Ennek, könyvnek az a címe, hogy „Könyvkötészet”.

—– A többiek rögtön odasiettek.

– Lapozz bele! – kérte Kati.

—– Anna végigpörgette a lapokat, és még meg is rázta őket, hátha kihullik belőle egy papírdarab, de hiába.

– Hát, ez nem az. –legyintett Kati csalódottan.

– De, mit jelet az, hogy könyvkötészet? – kérdezte Peti – Talán azt, hogy hogyan lehet a beteg, sérült könyveket bekötözni?

– Ugyan! Dehogy! – nevettek a lányok.

– Miért nevettek? – nézett rájuk szigorúan a Könyvtündér – Nincs abban semmi vicces, ha valaki nem tudja egy szó jelentését. Inkább segítsetek neki, és magyarázzátok el!

– Nekem jobb ötletem van! – mondta Anna – LEXIKON GYERE IDE! – kiáltotta, és suhintott egyet a lúdtollával.

—– Amikor a könyv odareppent Kati odaszólt a fiúnak.

– Kérdezd meg tőle, hogy mit jelent.

– Tudni szeretném, hogy mi az a könyvkötészet! – mosolygott Peti, és a Lexikon, már pergette is a lapjait, egészen addig, míg ki nem nyílt a keresett szónál.

—–KÖNYVKÖTÉSZET: A KÖNYV ÍVEINEK TARTÓS EGYMÁSHOZ FŰZÉSÉVEL ÉS TÁBLÁBA RÖGZÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ IPARÁG. CÉLJA A KÖNYV VÉDELME ÉS DÍSZÍTÉSE.

– Köszönöm! – nevetett a fiú.

– Látjátok, sokszor egy szó, egészen mást jelent, mint amit először gondolunk róla.

– Ez igaz. – bólogatott Kati – Amikor még kicsi voltam, azt hittem, hogy a Tüdőszűrés egy nagyon fájdalmas dolog. Úgy gondoltam, hogy olyankor kiveszik az ember tüdejét, és átpasszírozzák egy szűrőn. Aztán az anyukám elmagyarázta, hogy ez csak egy gép, ami átvilágítja az emberek tüdejét, hogy kiszűrjék vele a betegeket.

– Így van! Nagyon sok olyan szó van, ami egyszerre több dolgot is jelenthet. – magyarázta a Tündér.

– De az a szó, hogy könyv, az csak a könyvet jelenti. – jegyezte meg Kati.

– Akkor keressük a könyvnél. – nézett rá Anna.

– Hogy érted? – kérdezte a másik lány.

– Biztos van olyan könyv, ami a könyvekről szól. – felelt Anna.

– Hívjuk ide a katalógust. – javasolta Peti, és a Könyvtündér már szólította is.

—–Amint a könyv oda ért, Kati megkérdezte tőle:

– Melyik könyv szól a könyvekről?

—— A katalógus kinyílt, a következő oldalnál: AZ ÍRÁS ÉS A KÖNYV TÖRTÉNETE. Ötödik sor, harmadik polc. tizenötödik könyv.

—–Ahogy ezt felolvasták, Peti már szaladt is a kijelölt állványhoz, és már mászott is felfelé a polcokon. Lekapta a keresett kötetet, a hóna alá tette, és úgy mászott le vele a polc aljánál várakozó társaihoz.

– Igazán felesleges volt fel másznod, hiszen ide is hívhattam volna azt a könyvet.

– Nem baj! Szeretek polcokra mászni! – nevetett a fiú.

– Jól van! Akkor lapozz bele! – kérte a Tündér.

—— Peti kinyitotta a könyvet, fejjel lefelé tartotta, és óvatosan rázni kezdte. A zizegő papírlapok közül, egy félig megégett papírdarab hullott ki. Anna felemelte, és olvasni kezdte.

„ A második szó, a Könyv. A következő nyomot a szomszédban keresd.”

– Megtaláltátok a második szót! Nézzük, mi történik, ha ehhez is hozzáérintem az arany lúdtollamat. – mondta, és ruhája redői közül elő vette a zöld bársony borítású „Varázskönyvtár története” című kötetet.

——Ahogy a toll a cetlihez ért, a szó leugrott róla, és eltűnt a könyv belsejében.

—–A Könyvtündér kinyitotta a Varázskönyvtár történetét. A szöveg nem változott, viszont a könyv szó, legalább ötvenszer szerepelt benne, de nem egymás után, hanem össze-vissza a lapokon.

– Nézzétek! A szó megtalálta a helyét! – kiáltott Anna.

– Igen! Annyiszor van ott, ahányszor szerepel a könyvben. De még nagyon sok üres rész van, ahonnan hiányoznak a szavak. – jelenette ki Kati.

– Igaz! De mi megtaláljuk őket! – lelkendezett Peti.

– Meg bizony! – nevetett a Tündér.

– Na, nézzük csak, hogy mi a következő! – nézett Anna a cetlire – A következő nyomot a szomszédban keresd. Ez vajon mit jelent?

– Talán azt, hogy a szomszédos polcon. – gondolkodott Peti.

– Próbáljuk meg! – javasolta Kati.

Peti nem kérette magát, ismét a polcokon termett.

– Találtam valamit! – lelkendezett, és leadott egy könyvet a polcról.

– Az a címe, hogy „A világ legszebb könyvtárai”. – mondta Anna.

– Akkor ebben biztosan benne van a Varázskönyvtár is, hiszen nincs ennél szebb könyvtár a világon! – kuncogott Kati.

——Anna végig pörgette a lapjait, és szerencséjükre újabb égett papírdarab került elő.

„ Könyvtár. A következő nyomot a név előtt találod!”

– Hát, ez meg mit jelenthet? – kérdezte Kati.

– Azt még nem tudom. – mondta a Tündér, miközben arany tollát a papírdarabhoz érintette. A szó, rögtön a könyvbe csusszant. Így még több szóval egészült ki a „Varázskönyvtár története”.

——Egy darabig még gondolkoztak a jelentésén, de aztán haza kellett indulniuk, mert sok házi feladat várt rájuk.

——Peti, ismét kimaradt a könyvosztásból, de nem bánta, mert ez a nyomozósdi sokkal izgalmasabb volt. Hazafelé, aztán megbeszélte Annával, hogy ha készen lesznek a leckével, a fiú ismét átmegy hozzájuk, hogy újabb csintalan betűket fedezzenek fel.

 

Folytatjuk!

 

nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Momó Gyerekrádió © 2015 Frontier Theme