Momó Gyerekrádió

Magyarország Legmesésebb Online Gyerekrádiója

13. A Csodálatos Olvasóasztal

 A Csodálatos Olvasóasztal

 

–  Végre hétfő! – sóhajtott Anna, amikor kilépett édesanyjával a házuk ajtaján.

– Mi történt veled? – kérdezte az anyukája.

– Miért?

– Szerintem lázas vagy! – mondta, és nevetve a lány homlokára tette a kezét.

– Nem vagyok beteg!

– Pedig biztosan valami bajod van, ha ennyire szereted a hétfőt.

– Nincsen semmi bajom, csak már várom a délutánt, hogy mehessek a könyvtárba.

– Most már biztos, hogy lázas vagy! Eddig hallani sem akartál a könyvekről, az olvasásról, és emlékszem, hogy kifejezetten utáltad a betűket.

– De, most már nem utálom őket.

– Vajon mit csináltok ti, ott a könyvtárban, hogy ennyire megváltozott a véleményed?

– Csak olvasunk.

– Biztos?

– Biztos!

– És, ha délután én is elmegyek veled a könyvtárba?

– Jaj, ne! – csúszott ki Anna száján – Nem úgy értettem, csak tudod Katinak, és Petinek sincs ott az anyukája!

– Nagyon furcsa ez nekem! Lehet, hogy mégis benézek délután.

– Hát jó…………, ha annyira akarod. – felelt Anna, mert nem mert tovább ellenkezni az anyukájával.

—–Az iskolába menet, és a szünetekben is, csak az járt a fejében, hogyan fogja megakadályozni, hogy az anyukája észrevegye, amikor eltűnnek a Varázskönyvtárban.

—–Megbeszélte ezt Katival, és Petivel is, akik arra a megoldásra jutottak, hogy a délutáni Varázskönyvtár látogatást Anna hagyja ki, helyette maradjon az anyukájával a városi könyvtár gyerekrészlegében.

——Anna nem örült ennek, de remélte, hogy így el tuja oszlatni anyukája aggodalmát, és később, már nyugodtan nyomozhatnak a Könyvtündérrel a Varázskönyvtár története után.

—–A tanórák olyan lassan teltek, mintha ólomlába lett volna az időnek. Végül, amikor az utolsó csengetés is elhalkult, Kati, Anna, és Peti a városi könyvtár felé vették az irányt.

—–Már messziről észrevették Anna anyukáját, aki a bejáratnál várta őket. A gyerekek illedelmesen köszöntek, majd ahogy előre megbeszélték, Kati és Peti előreszaladt, és el is tűnt a polcok között.

– Üdvözlöm! – sietett Annáék elé Krisztina néni – Én vagyok a könyvtáros! – mondta, és kezet nyújtott Anna anyukájának.

– Örülök, hogy megismerhetem! – rázta meg Krisztina néni kezét – Mária vagyok, ennek a kislánynak az édesanyja.

– Ó! Igen! Anna! Ő, és a barátai minden délután eljönnek ide.

– Én is ezért jöttem. Kíváncsi vagyok, mit is csinálnak itt minden nap.

– Jaj anyu! – szólt közbe Anna elpirulva.

– Nyugodjon meg anyuka! Én figyelek rájuk! – mosolygott Krisztina néni.

– Értem. Csak tudja, olyan furcsa ez nekem. Eddig alig tudtam rávenni,a lányomat, hogy megtanuljon olvasni. Valósággal rettegett a könyvektől, és a betűktől! Most meg….

– Jaj, anyu! – nézett Anna kétségbeesetten az anyjára.

– Ne aggódjon! Itt nagyon jó helyen vannak a gyerekek.

– Igazán? Keressük csak meg Katit, és Petit. – mondta Anna anyukája, és már indult is a gyerekrészleg felé.

– Ne! Anyu! Ne! – fogta meg Anna az édesanyja kezét, és megpróbálta visszahúzni.

– Igazán Anna! Mi ütött beléd? – nézett Mária szigorúan a lányára.

– Semmi…..- dadogta.

– Akkor keressük meg a többieket! – mondta az anyukája, és határozott léptekkel elindult a gyerekrészleg felé.

– Erre már én is kíváncsi vagyok! – nézett Krisztina néni a lányra – Nagyon furcsán viselkedsz.

—–Pár lépésre volt csak a könyvtár gyerekrészlege. Anna fejében közben kavarogtak a gondolatok. Azon törte az agyát, hogyan fogja megmagyarázni, hogy a barátai nincsenek a könyvtárban. Tudta, hogy azt nem mondhatja, hogy közben kimentek az épületből, hiszen ők végig az egyetlen bejárat mellett álltak, és ezt észrevették volna.

——Egyik ötletet vetette el a másik után, amikor beléptek a gyerekrészleg polcai közé.

—–Aztán, még a szája is tátva maradt a csodálkozástól.

– Ugye megmondtam, hogy itt vannak! – mondta Krisztina néni, és a könyvtár gyerekrészlegének a legtávolabbi sarkába mutatott – Minden délután ott ülnek annál az asztalnál, és olvasnak.

—–És valóban. Kati, és Peti egy nagyon kopott öreg asztalnál ültek, hasonlóan kopott székeken. Csendben, mozdulatlanul ültek, és fel sem néztek az előttük heverő vastag, viseltes könyvekből. Anna teljesen zavarba jött a látványtól.

– Hát, jó! Látom, hogy itt jó helyen vagytok! – mosolygott az anyukája.

– Én mondtam! – bólogatott Krisztina néni.

– Csak azt nem értem, miért voltál olyan furcsa. – nézett a lányára.

– Én? Furcsa?

– Mintha nem akartad volna, hogy lássam, mit is csináltok itt a könyvtárban.

– Nem erről van szó…………

– Hanem?

– Hát…………azt ne árulhatom el, mert meglepetés! – vágta ki magát hirtelen a lány.

– Értem! – nevetett Mária.

– Most már én is! – mondta Krisztina néni.

– Nem is zavarok tovább! – nézett Anna anyukája az órájára.

– Kikísérem. – ajánlotta a könyvtáros.

– Én még maradok. – jelentette ki Anna.

– Rendben! – mosolygott Mária, és egy nagy puszit nyomott lánya feje búbjára.

—–Alighogy elmentek a felnőttek, Anna odasietett az asztalhoz, ahol a barátai olvastak.

– Ti meg mit kerestek itt? Azt hittem a Varázskönyvtárban vagytok!

—–Ám a két gyerek, mintha meg sem hallotta volna a lányt.

– Kati! Peti! Hozzátok beszélek!

—–De a barátai erre sem reagáltak. Még csak fel sem néztek a könyvből.

– Kati! – szólt Anna még hangosabban, és rázni kezdte barátnője vállát.

– Olvasok! – felelt Kati elhaló hangon, anélkül hogy felpillantott volna.

– Mi ütött belétek? – kiáltott Anna kétségbeesetten.

——A két gyerek, erre sem válaszolt. Mintha valamiféle varázslat alatt lettek volna. Anna pár percig tanácstalanul állt mellettük. Fogalma sem volt, hogy mi történt a barátaival. Aztán egyszer csak, egyik pillanatról a másikra mind a ketten eltűntek, és nem maradt ott más, csak a kopott asztal, meg a két rozoga szék. Anna nagyon megijedt.

—–Már éppen sikított volna Krisztina néninek, amikor valaki megérintette a vállát. Hirtelen hátrafordult, és a barátnője állt mögötte mosolyogva, mellette pedig Peti izgett-mozgott.

– Elment az anyukád? – kérdezte Kati.

– Mi történt? – kérdezte Anna.

– Ja, a Varázskönyvtárban? Semmi. Nem igazán találtunk semmit, pedig egy csomó könyvet megnéztünk.

– De, hiszen nem is voltatok a Varázskönyvtárban!

– Ezt meg, hogy érted? Hiszen most jöttünk ki onnan!

– Nem, nem, nem! – rázta a fejét Anna – Láttam, amint itt ültök, ennél az asztalnál, és olvastok.

– Összetévesztesz minket valakivel. – jelentette ki Peti – Mi végig a Varázskönyvtárban voltunk, és nyomokat kerestünk a Varázskönyvtár történetéhez.

– De, hiszen a saját szememmel láttam, amint itt ültetek, és olvastatok! – bizonygatta Anna az asztalra mutatva.

– Hm…Hm.. – szóalt meg valaki az egyik polc mögül.

——Mindhárman odafordultak, és meglátták a zöld fiút, akivel azóta nem találkoztak, hogy elvezette őket a Varázskönyvtárhoz.

– Sziasztok!

– Szia! – üdvözölték mind a hárman.

– Látom, megtaláltátok a Csodálatos Olvasóasztalt.

– Ez az ütött-kopott asztal lenne az? – kérdezte Peti.

– Bizony! Ez egy nagyon régi asztal. – mondta a zöld fiú.

– És, mit tud ez az asztal, hogy olyan csodálatos? – kérdezte Kati.

– Aki leül mellé, az egyik rozoga székre, és elkezd olvasni, az annyira belemerül a történetbe, hogy szinte a szereplők között érzi magát.

– És még mit tud? – érdeklődött Anna.

– Idevarázsolja azok képét, akik a Varázskönyvtárban vannak, hogy mindenki azt higgye, éppen itt ülnek, és olvasnak.

– Akkor, mindig ez történik, amikor átmegyünk a Varázskönyvtárba?

– Igen! A könyvtáros ide pillant, és azt látja, hogy ti itt ültök, és olvastok!

– Fantasztikus! – lelkendezett Peti!

– És, te hol jártál eddig? – kérdezte Anna.

– Sok helyen voltam, és még nagyon sok helyre kell mennem, mert nagyon sok gyerek nem szeret olvasni, és őket ide kell vezetnem! Sziasztok! – felelte a zöld fiú, majd visszalépett a polc mögé, és eltűnt.

——A gyerekek, még sokáig bámultak utána, majd hazaindultak. Aznap mind a hárman mosolyogva aludtak el.

 

 Folytatjuk!    itt4

Lámpa

Vélemény, hozzászólás?

Momó Gyerekrádió © 2015 Frontier Theme