Momó Gyerekrádió

Magyarország Legmesésebb Online Gyerekrádiója

5. Országos Rajzfilmünnep

5. Országos Rajzfilmünnep
60 helyszínen, több mint 350 programmal –

2017. november 3-5.

Ki ne emlékezne a Magyar népmesék sorozat főcímdalára, amit esténként együtt fütyültünk a kismadárral, a Fürge rókalábak kezdetű rajzfilm slágerre, vagy az „MZ per X, MZ per X jelentkezz!” hívó mondatra? Még sok más kedves emlék juthat eszünkbe a több mint száz éves magyar animáció történetéből.

A 15 éves KEDD Animációs Stúdió, támogató partnerei segítségével, gazdag rajzfilm kínálatot gyűjtött össze és ajánlott fel azoknak az intézményeknek, amelyek nyitottak családi és gyerekprogramok szervezésére. A színes, programokkal teli, rajzfilmvetítésekkel egybekötött hétvége minden helyszínen hasonló, mégis más-más programmal várja a helyi családokat, kicsiket, nagyokat. Az 5. Országos Rajzfilmünnep fővédnöke Bartos Erika, Pro Familiis-díjas, számos egyéb elismerése mellett a 2017-es Év Gyerekkönyve Díjat is elnyerő meseíró, többek között a nagysikerű rajzfilmsorozat, a Bogyó és Babóca írója és rajzolója.

A programsorozathoz idén 53 városban összesen 60 helyszín csatlakozott. Minden Rajzfilmünnep helyszín programja elkészült, országosan több mint 350 program közül válogathatnak az érdeklődők.

Csatlakozó városok a teljesség igénye nélkül: Budapest, Szeged, Pécs, Miskolc, Veszprém, Nyíregyháza, Mátészalka, Gyula, Hajdúhadház, Fertőszentmiklós, Újszász, Edelény, Dombóvár, Esztergom, Székesfehérvár, Szentendre vagy Zalaegerszeg. Benépesítjük az egész Balaton partot: Keszthely, Fonyód és Siófok mellett kisebb községek is csatlakoztak, mint Kővágóörs, Badacsonytomaj és Mencshely.

A helyszínek változatos műsort állítottak össze a filmkínálatból, hol a klasszikusokat, hol a legfrissebb filmeket válogatták, de olyan helyszínek is vannak, ahol Nepp József, a közelmúltban elhunyt kiváló rajzfilmrendező emlékének szentelik programjaikat.

  • Berettyóújfaluban a Mátyás, az igazságos és a Vízipók-csodapók lesz műsoron
  • Bicskén a modern meséket élvezheti a közönség, mint a Messzi észak és az Egy kupac kufli
  • A budaörsi Zichy Majorban Nepp József emlékére a Kérem a következőt és a Mézga család sorozataiból láthatnak válogatást
  • A Budapesti Művelődési Központban az animációs fesztiválok válogatásait élvezetik az érdeklődők
  • Hódmezővásárhelyen pedig olyan klasszikus magyar sorozatokkal találkozhatnak, mint a Kockásfülű Nyúl, a Kíváncsi Fáncsi és a Pom Pom meséi

A filmvetítéseket kiegészítő programok is rendkívül változatosak:

  • Bogyiszlón interaktív előadásokon, játékos feladatokon vehetnek részt az érdeklődők a Rajzfilmünnep keretein belül, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ szervezésében
  • Törökszentmiklóson rajzfilmünnepi Halloween bulira hivatalosak az odalátogatók
  • Pécsett a gyerekek elkészíthetik saját rajzfilmjelenetüket
  • Újpesten játszósarok, arcfestés és RajzfilmTOTÓ várja a vendégeket
  • Dombóváron pedig ingyenes rajzfilmünnepi játszóház keretein belül, népi fa játékokkal, fejlesztő- és logikai játékokkal játszhatnak a gyerekek

A felsorolás ezzel nem ér véget. A https://rajzfilmunnep.hu oldalon a programok típusára, időpontjára és helyszínére is kereshetnek az érdeklődők, illetve a szabad szavas keresővel bármilyen egyéb keresett tartalmat is megtalálhatnak: https://rajzfilmunnep.hu/program-kereso/

Rajzpályázat

A Rajzfilmünnep azoknak a 14 év alatti gyerekeknek, akik szeretnek rajzolni, pályázatot is hirdetett, melyre egészen az idei programsorozat végéig, november 5-ig várjuk a beérkező alkotásokat „Rajzfilmünnep Rajzban” címszóval. Részletek itt >>>

A KEDD Animációs Stúdió

A KEDD Stúdió elsődleges célja minőségi gyerektartalmak létrehozása és közvetítése a legszélesebb gyerekközönség részére. A KEDD-ben készült többek között a Bogyó és Babóca, a Kuflik rajzfilmsorozat, és a Pocoyo sorozat magyar változata is.

Fővédnök Bartos Erika

Bartos Erika az elmúlt évtized elhivatott magyar gyermekkönyv írója és illusztrátora. Meséivel megnyugtató, harmonikus világot közvetít, történeteit maga illusztrálja. Verseit több zenekar is megzenésítette, klasszikus gyerekkari kórusművet is komponáltak szövegeire. Bogyó és Babóca sorozatából rajzfilm is készült, mely a rendszerváltás óta az első magyar animációs mesesorozat. Szintén a Bogyó és Babóca sorozattal kelt életre tíz éves csend után a magyar diafilmgyártás, ez volt az első diafilm, melyet digitális technikával gyártottak.

Bartos Erika eredetileg építészmérnök, kiemelkedő eredménnyel végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Építész végzettsége mesekönyveiben is észlelhető, 2016-ban pedig – kilépve a mesekönyvek világából – két építészeti témájú albumot is közreadott: Budapest titkai, illetve Budapest rajzban címmel. Munkáját számos díjjal ismerték el.

A Rajzfilmünnep csapata:

Ötletgazda: M.Tóth Géza, a KEDD Animációs Stúdió vezetője
Projekt vezető:Bakonyvári Lilla (lilla@kedd.net, , +36 70 385 5927)
Projekt koordinátor:Charlotte Symmons (charlotte@kedd.net)
PR és sajtó: Fodor Krisztina (pr@kedd.net)

http://www.rajzfilmunnep.hu | https://www.facebook.com/OrszagosRajzfilmunnep

Az Országos Rajzfilmünnepet támogató partnerek:

Nemzeti Kulturális Alap, KEDD Animációs Stúdió, Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), M2 Gyerekcsatorna, Magyar Nemzeti Filmarchívum, Kecskemétfilm, Vertigo Média, Cirkofilm, Mozinet, The Hoppies, KGB Stúdió, Metropolitan Egyetem, Moholy – Nagy Művészeti Egyetem, UIP Duna, Anilogue, Busho, KAFF és a Primanima Filmfesztivál.

 

A 2017-es Rajzfilmünnep helyszínei

Badacsonytomaj Pipitér Közös Fenntartású Napközis Óvoda
Berettyóújfalu Makk Kálmán Mozi
Bicske BEMKK Fiatalok Háza
Bogyiszló IKSZT Bogyiszló Művelődési Ház
Budaörs Fantazmagória könyvesbolt
Budaörs Zichy Major
Budaörs Babtér
Budapest II. kerület Bem Mozi
Budapest, IV. kerület Ady Endre Művelődési Ház
Budapest, VII. kerület Art+ Cinema
Budapest XI. kerület Gazdagréti Közösségi Ház
Budapest XI. kerület Őrmezei Közösségi Ház
Budapest XI. kerület Kelenvölgyi Közösségi Ház
Budapest XI. kerület Budapesti Művelődési Központ
Budapest, XV. Kerület Csokonai Művelődési Ház
Budapest, XVIII. kerület Kondor Béla Közösségi Ház
Cegléd Uránia mozi
Celldömölk KMKK Art Mozi
Csongrád Művelődési Központ és Városi Galéria
Diósjenő Boróka-ház
Dombóvár Tinódi Ház
Dunaújváros Dózsa Mozi
Edelény Edelényi Művelődési Központ és Könyvtár
Eger Egri Kulturális és Művészeti Központ
Esztergom Féja Géza Közösségi Ház
Fertőszentmiklós Szabadidőközpont és Könyvtár
Fonyód Művelődési Ház
Gödöllő Művészetek Háza
Gyula Gyulavári kastély
Hajdúhadház Csokonai Művelődési Ház
Hódmezővásárhely Bessenyei Ferenc Művelődési Központ – Mozaik Mozi
Karácsond Ady Endre Művelődési Ház
Keszthely Goldmark Károly Művelődési Központ
Kozármisleny Művelődési Központ
Kővágóörs Káli-medence Népfőiskola
Lébény Könyvtár és Közösségi Ház (IKSZT)
Máriapócs Művelődési Ház és Városi Könyvtár
Mátészalka Városi Művelődési Központ
Mencshely Kultúrház
Miskolc Miskolc Művészetek Háza – Béke Art Mozi
Mosonmagyaróvár Flesch Károly Kulturális Központ
Nagykőrös Kőrös Art Mozi
Nyíregyháza Krúdy Gyula Art Mozi
Pásztó Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ
Pécs Total Art
Piliscsaba Klarissza-ház
Sajószentpéter Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont, Városi Könyvtár
Sellye Sellye Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Intézmény
Siófok Kálmán Imre Kulturális Központ
Sümeg Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház
Szarvas Szarvasi Mozi
Szeged Belvárosi Mozi
Szentendre P’Art Mozi
Szentgotthárd Csákányi László Filmszínház
Szécsény Szécsényi Művelődési Központ
Székesfehérvár Barátság Mozi
Szombathely Agora Szombathelyi Kulturális Központ
Tolna Tolnai Kulturális Központ és Könyvtár
Törökszentmiklós Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ
Újszász Városi Művelődési Ház és Könyvtár
Veszprém Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ
Zalaegerszeg Art Mozi

 

Vélemény, hozzászólás?

Momó Gyerekrádió © 2015 Frontier Theme